A rövid válasz az, hogy igen. Nézzük meg a gondnokság alá helyezés szabályait, és ássunk a mélyére az élettársak szerepének ebben a kérdéskörben.
Először tisztázzunk pár kérdést a gondnoksággal kapcsolatban!
Gondnok vagy gyám?
Röviden: kiskorúnak gyámja van, nagykorúnak gondnoka. A keveredést az szokta okozni, hogy a ezeket az ügyeket a gyámhivatalban kell intézni. De a gyámhivatali ügyiintézés során gondokság alá helyezést is érteni kell.
Cselekvőképtelenség
Fontos tisztázni, hogy minden ember cselekvőképes mindaddig, amíg a bíróság ennek ellenkezőjéről nem döntött. Magyarán mindaddig, amíg valaki nincs a cselekvőképességét részlegesen, vagy teljesen korlátozó (második esetben inkább kizáró) gondnokság alatt, addig cselekvőképesnek kell tekinteni.
Előfordulhat, hogy valaki ideiglenesen cselekvőképtelen állapotban van (pl. betegség, műtét, részegség, ideiglenesen fellépő tudatzavar stb.). Ha ennek gyanúja felmerül (pl. egy bűncselekmény elkövetése, vagy szerződés érvénytelensége kapcsán) akkor ezt az állapotot mindig vizsgálni kell az adott esetben. És ennek eldöntésére jóeséllyel orvosszakértő lesz alkalmas.
Gyakori, hogy egy gondnokság alá helyezett személy már azt megelőzően is olyan állapotban volt, amely indokolta volna, hogy cselekvőképessége ne legyen teljes. Ezesetben is bizonyítani kell, hogy a gondokság alá helyezés előtt milyen mentális állapotban volt, adott kérdésben tudott-e érvényes jognyilatkozatot tenni. (Pl. szerződést aláírni)
Részleges, vagy teljes?
A polgári törvénykönyv cselekvőképességet részlegesen, vagy teljesen korlátozó (kizáró) gondnokság alá helyezést ismer.
„A bíróság cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá azt a nagykorút helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – mentális zavara következtében – tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent, és emiatt – egyéni körülményeire, valamint családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel – meghatározott ügycsoportban gondnokság alá helyezése indokolt.”
Tehát a fenti esetben nem hiányzik teljesen a belátási képesség, csak nagymértékben csökkent, és emiatt meghatározott ügytípusokban szükséges a gondnokság.
Az is előfordulhat tehát, hogy egy mentális betegség miatt valaki köthet szerződéseket, tehet jognyilatkozatokat, de bizonyos szerződéseket nem köthet meg. Példák: Lehet olyan eset, hogy valaki tehet jognyilatkozatokat, de képtelen bánni a pénzzel, ezért nem vállalhat ilyen jellegű kötelezettséget, vagy nem kezelhet pénzt. Vagy az is előfordulhat, hogy mentális betegsége miatt valaki teljességgel képtelen felfogni, milyen kötöttségekkel jár egy házasság, vagy azt, hogy csak egy házasságot köthet érvényesen, és ezért nem házasodhat.
Ehhez képest a teljes korlátozás már szinte kizárja a cselekvőképességet:
„A bíróság cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá azt a nagykorút helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – mentális zavara következtében – tartósan, teljeskörűen hiányzik, és emiatt – egyéni körülményeire, valamint családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel – gondnokság alá helyezése indokolt.”
„A bíróság a cselekvőképességet abban az esetben korlátozhatja teljesen, ha az érintett személy jogainak védelme a cselekvőképességet nem érintő módon vagy a cselekvőképesség részleges korlátozásával nem biztosítható.”
Ezek után térjünk vissza az eredeti kérdéskörhöz: Ki lehet gondnok? Ebben a törvény nem alkalmaz megkötést, tehát bárki, aki erre alkalmas, és a feladatot vállalja. Ha a családban nincs ilyen személy, akkor a gyámhivatal ideiglenesen, vagy véglegesen kijelöl egy megfelelő gondokot az adott személy mellé.
Ki kezdeményezheti, a gondokság alá helyezést?
Mi van akkor, ha érzékeljük, hogy valaki a környezetünkben gondokságra szorul?
A gondnokság alá helyezést a bíróságtól
a) a nagykorú együtt élő házastársa, élettársa, egyenesági rokona, testvére;
b) a kiskorú törvényes képviselője;
c) a gyámhatóság; és
d) az ügyész
kérheti.
Az élettárs tehát a házastárssal, és az egyenesági rokonokkal (nagyszülők, szülők, gyermekek, unokák) valamint a testvérekkel együtt kerül megemlítésre. Nincs tehát különbség az együtt élő házastárs, és élettárs között ebben, hiszen legnagyobb eséllyel ők fedezik fel a mentális zavart elsőként. A törvény ugyanakkor nem határoz meg kizárólagos sorrendet abban, hogy mely személy legyen a gondnok, inkább egy kívánatos sorrendet, és előnyben részesített személyeket határoz meg.
Tehát ha a gondokolt a gondokság alá helyezés előtt megjelölt egy személyt, akkor őt kell gondokául nevezni, amennyiben erre alkalmas és vállalja. Ha nincs ilyen, vagy a kinevezése nem lehetséges, akkor az együtt élő házastárs, vagy élettárs az akit ki kell nevezni, de itt is vizsgálják azt, hogy ez a személy milyen fizikai és mentális állapotban, anyagi helyzetben van. A törvény megfogalmazásából kiderül, hogy nem biztos, hogy a sorban következő személy kijelölése lehetséges.
A gondokolt gyermekeivel szemben előnyben van tehát a házastárs és az élettárs, de fontos az együtt élés. A törvény hangsúlyosan kezeli ezt, tehát egy külön élő házastárs, vagy volt élettárs már nem szerepel a felsorolásban.
Előnyben részesíti a törvény a szülőket, vagy a szülők által haláluk esetére közokiratban megjelölt személyt. De ha nem alkalmasak, akkor nem őket fogják gondokul rendelni. Az eljárás során állapítják meg, hogy milyen típusú gondokság alá helyezésre van szükség. És azt is, hogy a gondokolt érdekeinek figyelembe vételével ki lenne a legalkalmasabb erre a feladatra. Többes gondok nevezésre is sor kerülhet (ha pl. mindkét szülőt gondoknak nevezik ki nagykorú gyermekük felügyeletére).
A gyámhatóság akkor is kérheti valakinek a gondokság alá helyezését, ha a családból senki sem kért ilyet, de hivatalból tudomására jut az adott személy állapota.
Szintén kérelmezheti a gondokság alá helyezést az ügyész, hiszen elképzelhető, hogy tudomására jut eljárása során valamely eljárási szereplő mentális betegsége, vagy fel kell lépnie polgári eljárásban a közérdek védelmében.