Biztonsági öv használata – vajon kié a felelősség?

Ma már alapkövetelmény, hogy rutinszerűen bekapcsoljuk a biztonsági övet, illetve a sofőr megfelelően gondoskodjon erről a kiskorú utasok esetében is. Jelen cikkünkben ennek szabályait tekintjük most át.

Főszabály szerint, minden olyan járműben kötelező a biztonsági öv használata, melyet a jogszabály alapján biztonsági övvel kell felszerelni.

A KRESZ külön nevesíti azokat az eseteket, amikor nem kell a biztonsági övet becsatolni. Így annak használata nem szükséges az alábbi esetekben:

  • a hátramenetben közlekedő gépkocsi vezetőjének, vagy
  • a taxi sofőrjének, ha taxi üzemmódban utast szállít,
  • a mentő gépkocsi betegellátó terében utazóknak, ha a becsatolás a beteg állapotának romlását okozhatja, a betegellátást akadályozza,
  • vagy a lakott területen menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban,
  • a lakott területen kívül menetrend szerinti személyszállítás végző autóbuszban, ha álló utasokat is szállíthat,
  • az autóbuszban szállított 3. életévét még be nem töltött gyermeknek,
  • illetve annak a személynek, aki jogszabályban meghatározott orvosi igazolással rendelkezik erről.

Azok a gyermekek, akik 150 cm-nél alacsonyabbak, csak és kizárólag a magasságukhoz és súlyukhoz igazodó gyermekbiztonsági rendszerben bekötve szállítható. Ez lehet isofix-es, vagy biztonsági övvel megfelelően rögzített gyermekülés. A gyermekülés első üléshez menetiránnyal szemben, csak olyan helyre szerelhető fel, ahol nincs előtte légzsák, vagy azt kikapcsolták. Egyértelmű, hogy a gyermek rögzítése iránt a vele utazó felnőtt személynek kell intézkednie. Amennyiben ez nem vagy nem megfelelően történik és emiatt baleset, személyi sérülés következik be, úgy az érintett nagykorú személy felelősséggel tartozik.

 A KRESZ szintén – külön nevesítve – meghatározza azokat az eseteket, amikor mégsem kell a gyermeket gyermekbiztonsági rendszerben (gyermekülés) rögzíteni. Ez részben – némi eltéréssel – megegyezik a korábbi esetekkel. Például, ha a gyermek

  •  a gépkocsi hátsó ülésén utazik és 3. életévét már betöltötte, valamint minimum 135 cm magas és az üléshez beszerelt biztonsági övvel – testméretéhez igazodóan – biztonságosan rögzíthető,
  • a taxiban, ha a gyermek a kocsi hátsó ülésén utazik, vagy
  • a rendőrségi autóban, esetleg, ha a mentőautóban a betegellátó térben utazik,
  • illetve, ha 3. életévét még nem töltötte be és állva utazik az autóbuszban.

Egy a lényeg! A biztonság az első és egyáltalán nem éri meg kockázatni, mivel súlyos következményei lehetnek a biztonsági öv hiányának, illetve a gyermekek nem megfelelő rögzítésének.