Alaptörténet

A Squid Game története 456 kétségbeesett ember haláltusáját rögzíti, akik egy nagy nyeremény érdekében, életüket kockáztatva játszanak a fődíjért. A sorozat sikere talán abban keresendő, hogy végtelenül realisztikusan ábrázolja az erőszakot és rendkívül ellentétes érzelmeket vált ki azáltal, hogy a versenyzők gyerekjátékokban mérik össze tudásukat, melyek esetén a vesztes fél nemcsak a játékot, hanem az életét is elveszti.

A játékosok szörnyű anyagi helyzetben lévő emberek, akiknek az egyetlen esélye, hogy valaha helyrehozzák az életüket, ha megnyerik a játékot. Minden játékos halálával a nyeremény egyre nagyobb összegű lesz. A játékosok azzal a tudattal vesznek részt a játékban, hogy csak egy nyerhet és a kieső versenyzők mind meghalnak.

Ha valaki csak a fenti leírást olvasta el a sorozatról, akkor vélhetően nem tudja elképzelni, hogy hogyan jut el odáig egy ember, hogy feltegye egy olyan lapra az életét, ahol a nyerési esélyei 455:1-hez.

Tegyük fel magunkban a kérdést, ha több, mint 142 millió felhasználó nézte végig a sorozatot, hányan lennének, akik előfizetnének egy igazi Squid Game -re? Hányan lennének akik játékosnak jelentkeznének? Van-e törvényi akadálya annak, hogy újjáélesszünk egy kortárs gladiátor harcot? Hiszen minden játékos szabad akaratából dönt úgy, hogy játszik és kockáztat…

A válasz az, hogy szerencsére van törvényi akadálya annak, hogy milliós nézettség előtt az emberek pénzért halomra öljék egymást. A szabályozás gyökere az Alaptörvényben keresendő.

A Squid Game törvényi korlátai

Az Alaptörvény második cikke rögzíti az emberi méltóság sérthetetlenségét, ezzel együtt azt, hogy minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, valamint hogy a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.

Ez mind jó, de mint látjuk ez egy jog, amivel vagy élek vagy nem.  Jogom van ahhoz is, hogy minden nap elmenjek korcsolyázni, mégsem teszem. Tehát ha élni jog és nem kötelesség, akkor le is lehet róla mondani. Ez alapvetően így van. Bárki dönthet úgy, hogy nem akar tovább élni, de ebbe a döntésébe nem vonhat bele másokat.

Megfordítva a dolgot: a Squid Game játékra való jelentkezésnek jogi akadálya nincsen. A játék lebonyolításának, szervezésének, illetve abban való bárminemű segédkezésnek azonban van. Aki ugyanis a játék körülményeinek kialakításában segédkezik, az valójában emberölésben működik közre, amelyet a Büntető Törvénykönyv büntetni rendel. Tehát pusztán azzal, ha valaki felépít egy óriási játszóteret, annak céljából, hogy ott embereket megöljenek, elkövetővé válik egy bűncselekményben.

A sorozatban sok esetben a versenyzők nem konkrétan a játék során halnak meg, hanem a feladatot elbukó játékosokat, a lebonyolító személyzet öli meg. Itt nyilvánvaló, hogy a személyzet emberölést követ el, de közvetve azok is, akik az emberölésre a személyzetet rábírták, tehát aki az emberölésre irányuló munkáltatói utasítást kiadta.

Tehát ugyan az életünkkel mi rendelkezünk, mégsem szabadulhatunk tőle olyan könnyen egy nyeremény érdekében. Bár játékosként a Squid Game-ben való részvétellel nem feltétlenül követünk el bűncselekményt a magyar szabályozás szerint, bárki, aki a játék lebonyolításában közreműködne, súlyos börtönévekre számíthatna.

Kérdésként merülhet fel, hogy öngyilkosságnak minősül-e amit a játékosok csinálnak, hiszen akkor a szervezők nem emberölést valósítanak meg, hanem öngyilkosságban működnek közre, mely szintén büntetendő, nem olyan súlyosan, mint az emberölés.

Azt kell mondanunk, hogy a játékba jelentkező személyes nem minősülhetnek öngyilkosoknak, hiszen a céljuk a túlélés és a nyeremény megszerzése.

Sok országban egyébként magával az öngyilkossággal is büntetőjogi tényállást valósítana meg a résztvevő, ilyen ország például India. Nyilvánvalóan egy „sikeres” öngyilkosságot követően legfeljebb a családot tudják büntetni ilyen esetekben.

Tételezzük fel, hogy valaki azonban mégis finanszírozza az egész forgatást, a játékosok jelentkeznek rá és a műsor elkészül (nyilván teljesen jogellenesen, de ezt most engedjük el). Az adás megtekintéséért azonban fizetnünk kell…

Tegyük fel a kérdést magunkban, hogy ha több 142 millió ember nézte végig a sorozatot, ebből hány ember lenne, aki fizetne az élőshowért? Az egyik legnépszerűbb reggeli rádióműsorban a műsorvezetők feltették a kérdést a hallgatók felé, hogy SMS-ben írják meg, előfizetnének-e a műsorra vagy sem. A SMS-t küldők döntő többsége azon az állásponton volt, hogy pár ezer forintot kifizetne azért, hogy végignézze a játék igazi verzióját.

Annak kérdésében, hogy a sorozatra történő előfizetéssel a nézők megvalósítanának-e bármilyen bűncselekményt, megoszlottak az álláspontok. Nincs olyan jellegű tényállás, amely tiltaná a bűncselekményekről készült felvételek megtekintését, így egyesek álláspontja alapján az előfizetéssel nem valósul meg bűncselekmény.

Mások véleménye szerint pusztán a sorozatra történő előfizetéssel is bűncselekményt valósítanának meg azok, akik pénzt adnának érte. Hiába megvalósult már a bűncselekmény akkor, amikor az előfizetőhöz jut a műsor, bűnpártolást követ el, aki közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában.

Rettenetesen brutálisnak és elképzelhetetlennek tűnik, hogy emberek egymással halálig küzdve szórakoztassák a népet, pedig ennek az emberiség történetében komoly hagyománya van. Gondoljunk csak bele, ha a rómaiaknak rendelkezésre állt volna az internet csodája, a gladiátorharcokat biztos élőben sugározták volna birodalom szerte.

A gladiátorok után, nyilvános kivégzésekre jártak az emberek, manapság pedig sorozatot néznek. Szeretjük úgy gondolni, hogy az emberek fejlődnek, de társadalom szokásai és igényei valójában nem változtak, csak az erőszak megvalósulásának formája módosult.