A munka törvénykönyve alapján a munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A fenti mondatból kiindulva megállapítható, hogy a munkavállaló munkajogi felelőssége csakis a munkaviszony keretében okozott károkra terjed ki, egyéb jogviszonyokra (pl. megbízás) nem. Ezen túl, a munkavállalói kártérítési felelősség alapvető feltétele a felróhatóság, mely egy objektív mértéket jelent. Ez azt takarja, hogy a viszonyítási alap a károkozó munkavállalóhoz hasonló helyzetben lévő személyektől, általában elvárható magatartás lesz, így a felróhatóság megítélése mindig egyedi.
A kártérítés mértéke nagyban függ a vétkesség fokától, vagyis attól, hogy a munkavállaló szándékosan vagy gondatlanságból okozza a kárt. Szándékos vagy súlyos gondatlan károkozásnál ugyanis a teljes kárt köteles megtéríteni a munkavállaló, míg ezek hiányában a kártérítés maximum négyhavi távolléti díj lehet.
A bizonyítással kapcsolatban fontos tudni, hogy a munkáltató köteles bizonyítani azt, hogy a munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségét megszegte, nem az adott helyzetben elvárható magatartást tanúsította, valamint azt is, hogy a munkavállaló magatartása okozati összefüggésben áll a munkáltatót ért kárral.
A törvény a munkavállalói kártérítés kapcsán is lehetőséget ad kármegosztás alkalmazására, ugyanis nem kell megtéríteni azt a kárt, melynek bekövetkezése a károkozás idején nem volt előrelátható, vagy amelyet a munkáltató vétkes magatartása okozott. Szintén nem felel a munkavállaló azon károkért, melyek abból származtak, hogy a munkáltató kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.