Véget ért a kijárási korlátozás Budapesten

A kijárási korlátozás véget ért, azonban a védekezés még nem! Magyarország Kormánya a múlt hétvégén döntött a kijárási korlátozás megszűntetéséről, azonban hangsúlyosan kiemelték, hogy a korábban megjelölt védekezés érdekében előírt szabályokat mindenki köteles továbbra is betartani. Budapest egy picit végre fellélegezhet, sajnos azonban még messze van a rendkívüli helyzet vége. Lássuk az érvényben maradt szabályokat!

2020. május 18. napján, azaz hétfőn nulla órától vidék után Budapesten is megszűnik a kijárási korlátozás, azaz a 71/2020 (III.27.) Kormány rendelet hatályát veszti.

Hétfőtől kezdődően nincs szükség tehát alapos indokra ahhoz, hogy jogszerűen elhagyhassuk otthonainkat.

Fontos szem előtt tartani, hogy a korábban bevezetett védekezés érdekében előírt szabályok továbbra is érvényben maradnak, azaz a korábbi előírásokat hétfőtől is be kell tartani mindenkinek.

Hétfőtől az alábbi szabályok lépnek hatályba:

  • Fennmaradnak a szociális érintkezésre vonatkozó korábbi előírások: szociális érintkezés lehetőség szerinti kerülése/minimalizálása, a 1,5 méteres távolságtartás, kötelező maszk viselet az üzletekben, tömegközlekedésen
  • 65 év feletti vásárlók részére továbbra is kötelesek biztosítani az üzletek az idősávos vásárlást. Főszabály a korábban meghatározott 9-12 óra közötti időszak, azonban a Kormány lehetőséget biztosít a piacok esetében, hogy az önkormányzatok egyéb idősávot állapítsanak meg. A megjelölt idősávban kizárólag a 65 év felettiek látogathatják az élelmiszerüzleteket, gyógyszertárakat, drogériákat, piacokat.
  • Kinyithatnak a vendéglátóhelyek, azonban vendéget kizárólag kerthelységben, vagy teraszon fogadhatnak. A vendéglátó üzleten belül továbbra is tilos tartózkodni vendégként.
  • Újra kinyithatnak az állatkertek, a szabadtéri múzeumok, továbbá a strandok, szabadtéri fürdők.
  • Engedélyezett a polgári és egyházi házasságkötés, valamint a temetés.
  • Hosszú idő után újra tartható vallási közösség szertartása.
  • Felsőoktatásban az oktatásra és vizsgáztatásra vonatkozó döntést a rektorok jogosultak meghozni, a kollégiumok azonban továbbra sem nyithatnak ki.
  • Újra látogathatók a közterületek, parkok és játszóterek az előírt védekezési szabályok betartása mellett.

A fenti védekezési szabályok betartásával mindenki hozzájárulhat a fertőzés tovább terjedésének megakadályozásához.

Vigyázzunk egymásra.