Az irányelv a lakásra, az irodára és az építési telekre felvett jelzáloghitelekre vonatkozik. Elsődleges célja, hogy a lakást vásárlók alapos tájékoztatást kapjanak a jelzáloghitelek kockázatairól és a várható kiadásokról, valamint nagyobb védelmet kapjanak árfolyam-ingadozás esetére, vagy arra az esetre, ha a bank felmondja a hitelt – hangsúlyozta dr. Vizi András.Az irányelv előírja, hogy a hitelfelvevőnek a különböző ajánlatokról egymással összevethető információt kell kapniuk, valamint megfelelő tájékoztatást kell kapniuk a hitel összes költségéről, teljesen ingyenesen.Szemléltető példán keresztül kell bemutatniuk többek között a kamatlábat, a hitel teljes összegét, a thm és a törlesztő-részlet összegét, valamint a hitel időtartamát – fejtette ki a D.A.S. JogSzerviz szakértője.Hét napos gondolkodási időFontos szabály, hogy az ügyfélnek ezen kívül hét napos gondolkodási időt kell adni a szerződés aláírása előtt, vagy az azonnal aláírt hitel esetében a hitel aláírását követő hét napig biztosítani kell a feltétel nélküli elállás lehetőségét.A hitelbírálat kapcsán is jelentőségteljes garanciális szabályok kerültek bevezetésre, naprakész adatok alapján kell a vizsgálatot végezni, és tagállami szinten biztosítani kell az ingatlan értékbecslést végző személyek megfelelő képzését.A hitelkérelem elutasítása esetén azonnal tájékoztatni kell az ügyfelet és amennyiben adatbázisban szereplő adatok miatt kerül kérelem elutasításra akkor erről is tájékoztatást kell adni – hívta fel a figyelmet dr. Vizi András.Az egyes tagállamok szabhatják megAz irányelv lehetővé teszi a korai hitel-visszafizetés lehetőségét, de ennek további feltételeit az egyes tagállamok szabhatják meg. Az alapkoncepció az, hogy az előtörlesztés egyben a hitel költségeit is csökkenti, mint a kamat és egyéb költségek, de a tagállamok dönthetnek úgy, hogy előtörlesztés esetén a pénzintézet jogosult kártalanításra.Fontos, hogy csak a bizonyítható kárt lehet ilyen módon behajtani, büntetést nem kell fizetnie az ügyfeleknek. A tagállamok saját szabályozásukban lehetővé teszik, hogy az ügyfél meghatározott feltételek esetén a feltételek rögzített más pénznemre váltsa tartozását, mégpedig az átváltás napján érvényes vagy a hitelben meghatározott árfolyamon. A tagállamoknak a devizahiteleseket az árfolyamkockázattól védő szabályokat is létre kell hoznia.Garanciális szabályDr. Vizi András kiemelte: nagyon fontos garanciális szabály, hogy a hitel fedezeteként szereplő ingatlannak elegendőnek kell lennie a hitel visszafizetésére, bár ez csak akkor köti a bankot, ha ezt kifejezetten leszögezi a hitelszerződésben. A hitel kamatának változásáról a jövőben már nem lesz elég közleményt közzétenni, egyedileg minden ügyfelet tájékoztatni kell.Az irányelv azt szorgalmazza, hogy becsődölt hitel esetén a tagállamoknak jogszabályban kellene biztosítani, hogy az ingatlant a lehető legjobb áron értékesítik, és hogy a hiteles segítséget kap fennmaradó tartozása visszafizetésére. Ennek célja, hogy a hiteles ne maradjon hosszú távon eladósodott – magyarázta a D.A.S. JogSzerviz szakértője.Az irányelvet a parlament feltételesen elfogadta, ám mielőtt a végleges szabályokat jóváhagynák a képviselők meg kívánnak arról győződni, hogy tagállamok biztosítják-e az irányelv betartatását saját területükön.
Új uniós irányelv a lakás- és a jelzáloghitelekre

Megjelent az origo.hu Jog rovatában
Az Európai Unió Parlamentje a hét elején olyan irányelvet szavazott meg, ami jelentős szabályokat tartalmaz a jelzáloghitelek vonatkozásában - értesült az Origó a D.A.S. JogSzerviz szakértőjétől.