Ügyfelünk kárát a másik fél biztosítójának kárszakértője felmérte ugyan, azonban a kár megfizetését megtagadta, mivel a biztosító olyan szabálysértési határozatot várt el a károsult Ügyfelünktől, amelyben a másik felet jogerősen marasztalják. A biztosító ott követett el hibát, hogy az ügyet szabálysértési alapon kívánta megítélni, nem pedig polgári jogi kártérítés szabályai szerint, ami egyébként egy gyakori hiba a kárügyekben. Ezt felismerve egyeztetést kezdeményeztünk a károkozó jármű biztosítójával, és rávilágítottunk az általuk elvárt határozat szükségtelenségére. Kifejtettük, hogy a parkoló jármű – még ha szabálytalanul is várakozott – aligha lehet vétkes a baleset bekövetkezésében. Ezt az álláspontot minden további nélkül sikerült is elfogadtatni, és a kár hiánytalan megtérítésére rövid időn belül sor került Ügyfelünk részére.
Téves jogi gyakorlat kárügyben

Ügyfelünk út szélén - egyébként szabálytalanul - parkoló gépjárművébe egy másik jármű ütközött.