Sajnálatos módon az utóbbi időben elterjed rosszhiszemű gyakorlat lett, hogy egyes szolgáltatást nyújtok telefonon keresztül veszik fel a kapcsolatot cégekkel. Részletesen ismertetik szolgáltatásaik keretét, díját. És annak ellenére rendelkeznek számla kiállításáról és megküldéséről, hogy az ismertetőt végighallgató cég nem rendelte meg az adott szolgáltatást.
A jó hír, hogy ilyen esetben teljesen jogszerűen el lehet zárkózni a számla kifizetésétől.
Telefonon keresztül történő szerződéskötés csak abban az esetben minősül érvényesnek, ha a szerződéskötés tényét és a szerződés feltételeit teljes mértékben bizonyítani lehet utóbb is.
A bizonyítás eszköze a telefonbeszélgetésről készült hangfelvétel.
Jogszerűen hangfelvételt abban az esetben lehet készíteni a hívásról, ha a hívó fél a beszélgetés elején tájékoztatja a hívott felet a rögzítés tényéről.
Abban az esetben tehát, ha meg nem rendelt szolgáltatással kapcsolatban számla érkezik, postai úton írásban szükséges felvenni a kapcsolatot a számlát kiállító céggel. Be kell jelenteni részükre, hogy a számlán szereplő szolgáltatást nem rendelték meg, egyben felszólítani őket a szerződés megkötésének bizonyítására.
Hangfelvétel hiányában a számlát kiállító cégnek nem lesz lehetősége bizonyítania a megrendelést és a szerződéskötést. Erre tekintettel a számlát kapott cég jogszerűen zárkózhat el a soha meg nem rendelt és igénybe nem vett szolgáltatás megfizetésétől.
Szükséges megjegyeznünk, hogy az ilyen jellegű rosszhiszemű magatartások felvetik a lehetőségét a csalás megkísérlésének. Ennek okán pedig a cég a székhelye szerint illetékes nyomozó hatóság előtt feljelentést tehet az ügy kivizsgálása érdekében.