Szilveszterkor elkóborolt kutyát találtam, mit tegyek?

Az év végi önfeledt szórakozás, a tűzijátékok durrogtatása alatt a legtöbb kutyatartó aggódik kiskedvence miatt. Ők azok, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél nagyobb biztonságban tudják négylábú barátaikat. Szerencsére egyre több felelős gazdi tudatosan készül arra, hogy kutyájának a szilveszter éjszaka a lehető legkevesebb stresszel járjon. Ennek ellenére sajnos a közösségi oldalak minden év elején hemzsegnek a gazdájukat kereső kutyák és kedvenceiket kereső gazdák bejegyzéseitől. Tekintsük át együtt, mit tehetünk, hogyha mi vagyunk azok, akik utcán kóborló kutyába botlunk.

Fontos hangsúlyozni, hogy saját testi épségünk ebben az esetben is elsődleges. Agresszív, támadó viselkedést mutató kóbor kutya felé idegenként ne közelítsünk, kérjük szakemberek segítségét. Ha sikerül megfognunk az ebet, úgy mindig ellenőrizzük, hogy nyakörv, biléta van-e rajta. Célszerű a környéken is nyitott szemmel járni, hátha azok valahol a közelben estek le róla. 

Következő lépéséként annak ellenőrzése szükséges, hogy a kóbor kutya rendelkezik-e transzponderrel, azaz bőr alá beültetett mikrochippel. Ennek ellenőrzését állatorvosok tudják elvégezni, azonban ma már egyes benzinkutakon is elérhetők leolvasókészülékek a lakosság számára. Állatvédők, állatmenhelyek szintén tudnak segíteni a chip leolvasásával kapcsolatosan. Jogszabályaink alapján ma már minden negyedik hónapnál idősebb ebnek kéne rendelkeznie ilyen azonosítóval. Sajnos azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy még mindig nagyon sok kutya nem esett át a chip beültetésén. Sokszor előfordul az is, hogy sajnos azon nem a helyes adatok kerültek rögzítésre, így hiába van a kutyusban transzponder, a gazdához nem jutottunk közelebb. Ebben az esetben se adjuk fel, készítsünk fényképet az állatról, plakátoljunk a környéken, kérjük menhelyek és a közösségi oldalak felhasználóinak segítségét.

Jó tudni, hogy a jelenlegi jogszabályaink alapján az állatok jogi szempontból dolognak minősülnek.

Bármennyire is szívünkhöz nő az utcán meglelt kisállat, jogszabályi kötelezettségünk, hogy mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy az ebet eredeti gazdája visszakaphassa. Ha ennek eleget teszünk és a gazda három hónap elteltével sem jelentkezik, úgy a kutya tulajdonjoga átszáll ránk, amennyiben mi ezt kívánjuk. Ha nincs lehetőségünk vagy nem akarjuk a talált ebet megtartani, úgy a környékbeli menhelyektől, fajtamentő szolgálatoktól végső esetben pedig a gyepmesteri teleptől lehet kérni az állat elhelyezését.

Ebtartóként vigyázzunk négylábú barátainkra és ne feledkezzünk meg szilveszter előtt időben gondoskodni arról, hogy az éjszakát biztonságos környezetben tölthesse el. Érdemes továbbá a transzponder által tárolt adatokat is aktualizálni szükség esetén, valamint adatainkat tartalmazó bilétát helyezni kiskedvencünk nyakörvére. Amennyiben pedig a szilveszteri időszakban kóbor állatot találunk, ne hagyjuk sorsára, a fentek szerint jó esélyünk lehet az eredeti gazda megtalálására.