A gyermekek által okozott károk megtérítéséről a Polgári Törvénykönyv rendelkezik. A törvény alapvetően megkülönböztet két csoportot. Mégpedig a vétőképes és vétőképtelen személyek csoportját.

Ennek azért van jelentősége, mivel lehetséges hogy ugyanolyan korú gyermek közül az egyik vétőképesnek, a másik mégis vétőképtelennek minősül. Tehát alapvetően nem az életkor határozza meg ezt, hanem az, hogy az adott, konkrét helyzetben a gyermek felismerhette-e a károkozó magatartásának következményeit vagy sem? Nyilvánvaló azonban, hogy a kétéves és a tízéves gyermek nem rendelkezik ugyanazzal a gondolkodásmóddal, tehát egy kétévestől nem várható el ugyanaz, mint egy nála sokkal idősebb tízéves gyermektől. A vétőképesség vizsgálata nagyon nehéz kérdés, és a bíróságok is egy komoly bizonyítási eljárás lefolytatását követően adnak erre, egyedi választ.

Ha a fenti szempontok alapján az állapítható meg, hogy a gyermek vétőképtelen volt az adott szituációban, akkor helyette a kártérítési igény megtérítésért az felel, aki a gondozójának minősül. Ez a személy pedig nem feltétlenül a szülő vagy a nagyszülő, hanem olyan személy is lehet, akinek a gyermek éppen abban a helyzetben a felügyelete alá tartozik (például iskola, óvoda, vagy babysitter, stb).

A gondozó személyének felelőssége abból a feltételezésből indul ki, hogy a károkozás is azért következhetett be, mert a felügyelete során nem járt el teljeskörűen, esetleg nem figyelt eléggé, stb. Tehát ebből az következik, hogy a gondozó ebben az esetben valójában a saját kötelezettségének elmulasztásáért felel.

Ugyanakkor a gondozó mentesül a felelősség alól, amennyiben bizonyítja, hogy a felügyelet ellátása során nem terheli őt felróhatóság.

Ha a gyermek vétőképes, tehát bizonyítható, hogy felismerte a károkozó magatartásának a következményét (például szándékosan bebobta az ablakot kővel), akkor formailag ő az, aki felel a magatartásáért. A gondozó, például szülő akkor felel a gyermekkel egyetemlegesen, ha bizonyítható, hogy például a gyermek által elkövetett és kárt okozó bűncselekmény esetében kifejezetten kimutatható, hogy a gyermek magatartása súlyos nevelési hibára vezethető vissza.

Általában azonban az az életszerű, hogy a szülők állják a kártérítést, vagy rendelkeznek olyan biztosítási szerződéssel – például lakásbiztosítási szerződés keretében – melynek létezik felelősségbiztosítási módozata. Ez utóbbi térítést nyújthat akár a szülők, akár a gyermekek által okozott károk vonatkozásában.