Jó, tehát nagyjából ez lenne a lényege. Vagyis lehetőleg úgy szabályozzák az életünket, hogy érdekeinket érvényesíteni tudjuk, de rávegyenek minket, hogy mások jogait tartsuk tiszteletben. Ezt úgy teszik, hogy jogokat és kötelességeket határoznak meg szabályok formájában. Sok esetben nem csak jogok és kötelezettségek meghatározásáról van szó, hanem a jogszabály definiál bizonyos tényeket, dolgokat, kifejezéseket. Vagyis meghatározza, hogy mit értünk egyes kifejezések alatt. Erre azért van szükség, hogy könnyebben alkalmazni lehessen a szabályokat. Gondoljunk csak bele, furcsa lenne, hogy tudjuk mihez van joga egy Kft.-nek, de nem tudjuk mit jelent pontosan a korlátolt felelősségű társaság. Ezért a jogszabály meghatározza azt.

A jogszabályokat egy társadalom által felhatalmazott jogalkotó (pl. országgyűlés, király, szenátus, nemesség, démosz stb.) hozza. Ez a jogalkotó történelmi koronként és külön társadalmakban is eltér, változik. Nálunk jelenleg a legfőbb jogalkotó szerv az Országgyűlés (közismert nevén parlament) de mint látni fogjuk nem csak az hozhat jogszabályokat, hanem más egyéb jogalkotással felruházott szervek is (pl. kormány, önkormányzatok, önálló szabályozó szervek stb.)

Ugyanakkor technikailag hogyan néz ki mindez?

Jogszabály az, amit az Alaptörvény meghatároz. Vagyis csak az tekinthető jogszabálynak, amit az Alaptörvényben meghatározott jogalkotó, és kifejezetten a meghatározott módon alkot meg. És még az elnevezések is kötöttek. Van ugyanis törvény és rendelet, amik nem egymás szinonimái. Mondjuk úgy, a törvény az erősebb. Törvényt csak az Országgyűlés hozhat, rendeletet pedig az erre felhatalmazott szervek.

A fentieken túl vannak még Európai Uniós szabályok, amelyek egy része közvetlenül kötelező az EU-s országokra nézve, illetve vannak nemzetközi szerződések, amelyek szintén a jogrendszerünk részeivé válnak. Ezek ugyanolyan kötelező erővel szabályozhatják az életünket, mint a magyar jogszabályok. Azért írom, hogy szabályozhatják, mert vannak bizonyos Uniós jogszabályok, amik nem automatikusan kötelező érvényűek, hanem a nemzeti jogalkotó (pl. a magyar parlament) fogja átültetni azt. Ilyen például az irányelv. Ugyanakkor van olyan Uniós szabály, ami közvetlenül kötelező érvényű az államokra, pl. rendelet. Ez nem összetévesztendő a magyar jogszabályi hierarchiában használt rendelettel, amely alacsonyabb rangú, mint a törvény.

Vitás a jogászok között, hogy a nemeztközi jog a nemzeti jog felett áll-e, vagy pedig a nemeztközi jog azért lehet a nemezti jog része, mert az szuverenitását részben feladva részévé engedi válni. Ebbe a kérdésbe ne menjünk bele részletesen, mert jogász hallgatók nemzedékeit untatták már hosszasan ezzel a témával. Egzakt válasz persze sosincs rá.

Nade nézzük, hogy hogyan épül fel a magyar jogszabályi hierarchia.

A magyar jogrendszer csúcsán az Alaptörvény áll. Csak az Országgyűlés jogosult megalkotni és módosítani az Alaptörvényt, kétharmados többséggel. Az Alaptörvény igazából része is a jogszabályok összességének, meg nem is. Nincs száma, és nem is helyezhető el a többi jogszabály mellett, egyértelműen felette áll a többi jogszabálynak. Az Alaptörvény meghatározza az ország jellemzőit, az alapjogokat, az állami szervek felépítését, azok jogait, egymáshoz fűződő viszonyát, valamint szabályozza  a különleges jogrendet.

Minden jogszabálynak levezethetőnek kell lennie az Alaptörvényből. Meghatározza azt is, hogy kik alkothatnak és milyen jogszabályokat. Jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete és az önkormányzati rendelet.

A törvény a legerősebb jogszabály. Mindent visz, vagyis nem lehet vele ellentétes tartalom semelyik típusú rendeletben. Egy törvény csak más törvénnyel, és az Alaptörvénnyel nem lehet ellentétes. Kivételt képez a különleges jogrend idején hozott néhány rendelet, ami az utóbbi években a mindennapok részévé vált. Ebbe részletesen azért nem érdemes belemenni, mert normál működés során a korányrendelt sem lehet ellentétes törvénnyel, és nem is módosíthatja azt. Erre a hierarchiára a jogbiztonság érdekében van szükség, ezért tartalmazza az Alaptörvény is.

Ugyanis törvényt a jogrendszer normál működése során csak az Országgyűlés alkothat, vagy módosíthat. Az Országgyűlésnek van közvetlen felhatalmazása a választóktól, így ez a legerősebb jogalkotó szerv, amely sima többséggel hoz törvényeket.

Vannak úgynevezett sarkalatos törvények, melyek megalkotása és módosítása csak kétharmados többséggel lehetséges. Ezek ugyanakkor nem állnak a többi törvény fölött, ugyanúgy nem lehetnek ellentétesek más törvénnyel, pusztán megváltoztatásuk kíván nagyobb többséget, mint egy átlagos törvénynek.

A törvényt a hierarchiában követi a kormányrendelet, amely (kivéve a már említett különleges jogrendet) törvénnyel nem lehet ellentétes. Szintén nem lehet ellentétes más kormányrendelettel és az MNB elnökének rendeletével. Ezt követi a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendeletek, az önálló szabályozó szerv (pl. adatvédelmi hatóság, médiahatóság) rendelete, a rangsor legalján pedig az önkormányzati rendelet található. Összességében elmondható, hogy jogszabály a vele egy sorban, vagy felette álló jogszabállyal nem lehet ellentétes.

Annak, hogy a fenti jogszabályi hierarchia meghatározásra került, a jogbiztonság szempontjából nagy jelentősége van, hiszen elválasztja egymástól a hatalmi ágakat, gyakorlatilag meghatározza, melyik szerv mibe szólhat bele, és mibe nem. Mint látható, a kormányrendelet pl. nem lehet ellentétes az MNB elnökének rendeletével, mert az elnök a saját hatáskörében autonóm. Ugyanígy fontos, hogy adott esetben az Országgyűlési képviselők törvényekkel rá tudják szorítani a kormányt, hogy milyen módon kormányozzon, ugyanis a kormány sem hozhat a törvénnyel ellentétes rendeletet. A jelenlegi különleges jogrend alatt ezek a hierarchiai szabályok bizonyos mértékig átjárhatóak. Ez gyorsítja a jogalkotást, segíti a gyors döntést, ugyanakkor tartós alkalmazása kiszámíthatatlanabbá, nehezen követhetővé teheti a jogrendszert.