Hogyan készüljünk a csúszós utakra?

Egy terepjáró a hóban lefelé gyorsan közlekedik.

Hűvös, nyirkos idő beköszöntével rendszerint járműveinket felkészítjük a megváltozott körülményekre, mi magunk azonban nem biztos, hogy ilyen egyszerűen alkalmazkodunk. A KRESZ értelmében már indulás előtt köteles a vezető a kormányberendezést, a fékberendezés, a gumiabroncsok, valamint a kötelezően előírt világító- és fényjelző berendezések állapotát, működését ellenőrizni. A rendszámtábla láthatóságának biztosítása is a sofőr feladata, mely a havas, latyakos időben nagyobb gondosságot igényelhet.

A KRESZ csak általánosan fogalmazza meg, hogy a járművezetőnek mindig az idő és útviszonyoknak megfelelően kell vezetnie, ami alkalmanként eltérő vezetési technikát jelent. Sokan azonban csak a hétköznapi rutin alapján választják meg sebességüket, megszokásból vezetnek a megváltozott időjárási körülmények ellenére, ami gyakran figyelmetlenséghez, és balesethez vezet. Érdemes részt venni vezetési tudásunk megerősítése, felfrissítése miatt egy-két vezetéstechnikai képzésen, ahol egy általános elméleti képzést követően egy oktatópályán komolyabb kockázat nélkül nyílik lehetőség veszélyesebb helyzetek kipróbálására. Ilyenkor megtapasztalható, hogy a követési távolság betartása, a megfelelő állapotú gumiabroncs, a megválasztott sebesség és a vezető fokozott figyelme milyen életbevágóan fontos minden alkalommal, amikor autóba ülünk.

Több cég, különböző pályákon, eltérő tartalmú és részletességű vezetéstechnikai oktatást nyújt ma már. Egyéni igényeinknek és tudásunknak megfelelően érdemes kiválasztani a számunkra megfelelő csomagot (alap- közép-, és emeltszint, téli-, nyári, off-road képzések, stb. ) Jogi szempontból is célszerű körültekintően eljárnunk, egyrészt elképzelhető, hogy a Casco biztosításunk nem vállal fedezetet egy ilyen képzésen történt káreseményért, másrészt az egyes cégek eltérő feltételekkel nyújtják a szolgáltatást. A kiválasztott csomag tartalmán kívül érdemes a megkötendő szerződésről érdeklődnünk az oktatóknál, mivel jellemzően azt tanácsolják, hogy saját autónkkal vegyünk részt a képzésen, hogy megismerhessük az egyedi tulajdonságait (fékút, alul-vagy túlkormányozottság, stb.)  és a megszerzett tapasztalatoknak annak megfelelően vezessünk a jövőben. Ez valóban praktikus szempont, azonban amennyiben a manőverezések során sérülést szenvedne a járművünk, egy esetlegesen elszenvedett kár megtéríttetése a megkötött szerződés rendelkezésein múlhat. Egyes cégek biztosítást kötnek ilyen esetekre, míg mások előre lefektetik a kárfelelősség megoszlásának rendjét a szerződésekben, nyilatkozatokban, melyeket jellemzően csak a képzés megkezdése előtt iratnak alá a részvevőkkel, a honlapjukon keresztül nem elérhetőek. Bátran kérjük el már az érdeklődésünk során a megkötendő szerződéseket, hogy azokat áttanulmányozva minden körülményt figyelembe véve választhassuk ki az igényeinknek leginkább megfelelőt.