Sajnos egy használt jármű előéletét senki nem ismerheti, előfordulhat, hogy súlyos hibával rendelkezik.Ha az eladó nem partner a békés megoldásban, akkor csak a bírósági per marad. A hazai peres eljárások azonban évekig elhúzódhatnak, akár négy-öt év is eltelhet, amíg jogerősen megítélik a követelést. A késedelem oka a bíróság leterheltsége mellett az, hogy a hibás járművel kapcsolatos perekben szakértővel kell megállapítani a hiba okát, és azt is, hogy a hiba már akkor is megvolt, amikor megvásároltuk a járművet. A szakértői vizsgálat hónapokig elhúzódhat és az ellenfél fellebbezéseivel még tovább nyújthatja az értékes időt.Van azonban lehetőség arra, hogy az eljárást jelentősen meggyorsítsuk. A bíróság ugyanis alaphelyzetben csak az általa kirendelt igazságügyi szakértő véleményét fogadja el. A peren kívül, magánúton igénybevett szakértő véleménye nem perdöntő, ha rendelkezünk is ilyennel, a bíróság ki fog rendelni egy másik szakértőt is, akinek a költségét szintén nekünk kell állni. A magánszakértő véleménye természetesen szintén bizonyíték, de jóval gyengébben esik latba, mint a perben kirendelt szakértő. Pár éve azonban lehetőség van a peres eljárás előtt igénybe venni olyan igazságügyi szakértőt, akinek véleménye ugyanolyan erővel bír, mintha maga a bíróság rendelte volna ki. A magyarországi közjegyzőknél mindenkinek joga van előzetes bizonyítás eljárást kezdeményezni, ahol a közjegyző rendel ki igazságügyi szakértőt. Az előzetes bizonyítás szintén egy hivatalos eljárás, ezért az itt igénybe vett szakértő által megállapított tények kötni fogják majd a bíróságot is. Ez azt jelenti, hogy a bíróság a perben a legtöbbször már csak a jogkérdésben köteles dönteni, azaz a szakvélemény alapján ítéletet hoz. Az előzetes bizonyítás másik fontos előnye, hogy nagy teret enged a békés megegyezésre is. Tapasztalatunk szerint sokszor az eladó jóhiszeműen jár el, valóban azt hiszi, hogy hibátlan járművet adott el, de a szakvélemény meggyőzheti ennek ellenkezőjéről. Jogvédelmi termékeink közül a VIP Családi Jogvédelemben lehetőség van az előzetes bizonyítás költségeit megtérítenünk, ezáltal jelentősen gyorsítani tudjuk a jogviták kifutási idejét.
Hibás járművet vett? Akar négy évig pereskedni?

A nyár hagyományos szezonja a használt gépjármű piacnak. Sokan ilyenkor válnak meg a leváltott autótól és ekkor értékesítik régi motorkerékpárjaikat is.