A szerződéskötést intéző illető teljesen elzárkózott az együttműködéstől. Társaságunk felszólításban követelte az autó visszavételét és a károk megtérítését, ám nem kapott választ. Ezért fizetési meghagyásos eljárást indítottunk a szerződésen szereplő vállalkozóval szemben, a fizetési meghagyás pedig jogerős lett. Végrehajtást kértünk a követelésre, ami végrehajtási eljárásban teljesen megtérült. Ezzel vége is lett volna az ügynek, azonban az autó visszaszolgáltatása további problémát jelentett. Az ügyletben résztvevő – ám papíron semmilyen jogosultsággal nem rendelkező – illető ugyanis maga nevére követelte visszaszolgáltatni a gépjárművet, továbbá fenyegető hangot ütött meg Ügyfelünkkel szemben. Társaságunk jelezte az úriembernek, hogy kizárólag a szerződésben szereplő jogosultnak adjuk vissza az autót, további fenyegetések esetén pedig büntetőfeljelentést teszünk. Ez megtette a hatását, az autó visszaszolgáltatása gond nélkül lezajlott Ügyfelünk teljes megelégedésére.
Használt autó vásárlás

Ügyfelünk használt autót vásárolt egy autókereskedéssel foglalkozó vállalkozótól. A helyzetet bonyolította, hogy az adásvételi szerződésen ugyan az idős vállalkozónő került feltüntetésre, de a teljes ügyintézést a vállalkozó veje intézte. A gépjármű sajnos hibás volt, Ügyfelünk komoly összeget fordított a javíttatására, hasztalan.