A polgári törvénykönyv nevesíti a fedezetelvonó szerződés fogalmát. Ez olyan ügylet, amivel a szerződő felek harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, úgy, hogy a szerző fél rosszhiszemű volt, vagy rá nézve a szerződésből ingyenes előny származott. Ennek értelmében tehát a fedezetelvonó ügyletet egy követelés adósa és a vagyontárgy megszerzője köti. Azonban harmadik félként az adóst terhelő követelés jogosultjának is fontos szerep jut, hiszen végeredményben őt „károsítja” az ügylet.  

A szerző fél rosszhiszeműségének megítélése nem mindig egyszerű kérdés. Azonban a jogszabály bizonyos eseteket tekintve egyértelműsíti a dilemmát. Ugyanis, ha valaki a fedezetelvonó szerződést hozzátartozójával vagy olyan jogi személlyel köti, amelyben többségi befolyással rendelkezik, továbbá, ha jogi személy a tagjával vagy vezető tisztségviselőjével, vagy annak hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget és az ingyenességet vélelmezni kell. Ugyancsak vélelmezni kell a rosszhiszeműséget és az ingyenességet azonos természetes vagy jogi személy befolyása alatt működő jogi személyek egymás közötti szerződéskötése esetén.

Általánosabban megfogalmazva a szerző fél akkor minősülhet rosszhiszeműnek, ha a szerződéskötéskor tudott, vagy tudnia kellett a kötelezettet terhelő követelésről. Illetve arról, hogy a szerződéssel a jogosult kielégítési alapját elvonják, vagyis a szerződés teljesítése következtében a követelés behajthatatlanná válik.

A jogszabály alapján tehát a fedezetelvonó ügylet jelleg megállapításához a rosszhiszeműség, vagy az ingyenes előny szerzése a feltétel. Ennek értelmében tehát a szerződés ingyenességének a ténye önmagában alapul szolgál a fedezetelvonó jelleg megállapításához, ebben az esetben nem kell külön vizsgálni, hogy a szerző fél jó-, vagy rosszhiszemű volt.

Ezt a bírói gyakorlat is megerősíti, aminek értelmében például a fedezetelvonó ajándékozási szerződés vizsgálata során közömbös, hogy a szerződést kötő feleket nem a fedezetelvonás, hanem egyéb gazdasági megfontolások motiválták. Lényeges feltétele azonban a fedezetelvonó jelleg megállapításával, hogy a vagyontárgy elidegenítése a hitelező követelésének kielégítését részben vagy egészben megakadályozta, tehát feltétel, hogy az adós megmaradt vagyontárgyai nem nyújtanak megfelelő fedezetet a követelés kielégítésére!

Fontos, hogy ha a bíróság megállapítja az ügylet fedezetelvonó jellegét, az nem a szerződés érvénytelenségét vonja maga után, ugyanis a felek szándékának megfelelően jött létre az ügylet, valamint semmisségi ok sem áll fenn, hanem az úgynevezett relatív hatálytalanság jogkövetkezménye alkalmazható ilyen esetben.

A relatív hatálytalanság értelmében a szerző fél a megszerzett vagyontárgyból való kielégítést és a vagyontárgyra vezetett végrehajtást tűrni köteles.

Ez alapján tehát a vagyontárgy marad a szerző fél tulajdonában. Azonban jogerős ítélet alapján tűrnie kell, hogy a követelés jogosultja kielégítést keressen a vagyontárgyból, és önkéntes teljesítés hiányában végrehajtást vezessen rá.

A jogszabály azonban körültekintő, mivel egyértelművé teszi azt is, hogy ha a kérdéses vagyontárgy már nincs meg, mert a szerző fél azt rosszhiszeműen átruházta vagy attól rosszhiszeműen elesett, a harmadik személlyel szemben a megszerzett vagyontárgy értékéig köteles helytállni.

A követelés kielégítési alapjának elvonása nagy általánosságban egy ingóság vagy ingatlan tulajdonjogának átruházásával történik, azonban megvalósulhat úgy is, hogy az adós egy forgalomképes vagyoni jogot ad el, például haszonélvezeti jogot, vagy egy ingatlan bérleti jogát. Ezen túl az is fedezetelvonásnak minősülhet, ha a vagyontárgyat, jellemzően ingatlant fedezetelvonási céllal, esetleg kifejezetten a többi hitelező megkárosításának szándékával megterhelik, például zálogjoggal, mivel ennek eredményeként a vagyontárgyból elsősorban a zálogjogosult kereshet kielégítést.