Dolgos diákévek

Noha sok tanuló vállal a tanulmányai mellett munkát, a diákmunka a nyár közeledtével a kerül évről évre igazán előtérbe. 

Ekkor ugyanis a munkavállaló diákok száma az év közben munkát vállalókhoz képest közel a háromszorosára ugrik. A nyár közeledtével a diákmunka előnyeit és hátrányait vesézzük ki. Másody Szabolcs a MÜISZ Iskolaszövetkezet marketing igazgatója a gyakorlati előnyökre és buktatókra, a D.A.S. pedig a diákmunka jogi háttérének érdekességeire hívja fel a figyelmet.

Az internet térhódításával a munkalehetőségek tárháza határtalannak tűnik, a tapasztalatlan diákokra az előnyökön túl mégis számtalan veszély leselkedik. A fő veszélyforrás, hogy gyakran munkaszerződés nélkül foglalkoztatják őket, esetenként a fizetésüket sem kapják meg, vagy csak részben. Szerződés nélkül pedig nem csak maga a munkaviszony, de a munkavállalást megelőző munkabérre vonatkozó megállapodás is nehezen igazolható. A legfontosabb tehát, hogy legyen írásbeli munkaszerződés, amelynek legalább a következő elemeket tartalmaznia kell: a diák alapbérét és munkakörének megjelölését. 

Az általános, mindenkire irányadó szabályok szerinti munkavállalásnál szervezettebb kereteket ad az iskolaszövetkezeti tagként történő munkavállalás. Az iskolaszövetkezeteknek ugyanis éppen az a rendeltetése, hogy tagjaiknak jövedelemszerzési lehetőséget nyújtsanak. Alapvető célja, hogy a diákévek alatt végzett munkával tagjait önállóságra, kötelességtudatra, felelősségteljes gondolkodásra és magára a munkavégzésre tanítsa.

„Az iskolaszövetkezetek nem csak a nyári szünet ideje alatt biztosítanak a diákok számára munkalehetőséget, hanem a tanév ideje alatt is és ebből kifolyólag lehetőségük nyílik arra, hogy a szabadidejüknek megfelelően tudnak munkát vállalni, akár egy napra is. Nem kell megküzdeniük a munkakeresés gyötrelmeivel, mert az iskolaszövetkezetek felkutatják helyettük a munkalehetőségeket”- magyarázza Másody Szabolcs.

Az iskolaszövetkezeti jogviszony sajátossága, hogy tagjai tanulói, hallgatói jogviszonyban állnak, amelyet diákigazolvánnyal és iskolalátogatási igazolással lehet igazolni. A munkásévek a jogszabály értelmében a 15. életév betöltésével kezdődhetnek. Érdemes azonban az iskolaszövetkezeteknél előzetesen érdeklődni, nem állapítottak-e meg esetleg magasabb életkort a belépés feltételeként. Ennek oka a MÜISZ marketing igazgatója szerint, hogy az iskolaszövetkezetek általában előnyben részesítik a néhány évvel idősebb munkavállalókat. Mindenekelőtt azért, mert a diákok 17 év felett már érettebbek, felelősségteljesebben végzik munkájukat.

A fő előny az iskolaszövetkezetek esetében az, hogy a szerződés nélküli foglalkoztatás szinte elképzelhetetlen és a diákok a megérdemelt bért is garantáltan megkapják.

A MÜISZ iskolaszövetkezetnél diákmunkát az ember csemetéje a következő lépések megtételével vállalhat: A szövetkezetbe való belépés első fázisa egy belépési szándéknyilatkozat kitöltése. Ennek alján található a szövetkezeti tagságot igazoló részjegy (a MÜISZ-nél ennek értéke 500,-Ft). Ez az összeg az első fizetésből kerül levonásra és a szövetkezetből történő kilépés esetén a kilépő részére visszafizetésre kerül. Ezt követően megkötik a kiválasztott munkára a diákkal a munkaszerződést. Ebben rögzítik az alapbért, az ellátandó feladatokat, a munkavégzés helyét és időtartamát. Fontos megemlíteni, hogy minden egyes munkára az iskolaszövetkezet külön szerződést köt a diákkal.

Hogyan is induljon el, vagy mit javasoljon gyermekének? Másody Szabolcs véleménye szerint a helyzet az internet elterjedésével a korábbinál jóval egyszerűbb. „Az iskolaszövetkezetek és az általuk kínált munkalehetőségek feltérképezésére kiválóan alkalmas az internet. A különböző gyűjtőoldalakon az összes iskolaszövetkezet képviseltetni magát. Ezeken az oldalakon gyorsan és hatékonyan feltérképezhető a munkakínálat és azok bérezése. A legtöbb iskolaszövetkezetnélkülső, új ablakban nyílik már online tudnak jelentkezni a munkalehetőségekre, és csak az iskolaszövetkezet munkatársainak írásos vagy telefonos visszaigazolását követően kell az ügyfélszolgálati irodába bemenni a szükséges munkaszerződés aláírása miatt.”