Díjazás munkavégzés nélkül

Jelenlegi munkajogi jogszabályaink értelmében a munkavállalóknak az általa elvégzett munka után munkabér jár a munkáltató részéről. Egyes, különleges esetekben ugyanakkor olyan időszakokra is jár a munkavállaló számára munkabér, amikor ténylegesen munkát nem végez. Tekintsük át ezek közül a gyakoribb eseteket!

Azzal általában mindenki tisztában van, hogy a Munka Törvénykönyve értelmében az éves szabadság idejére jár munkabér a munkavállaló számára, így terjedt el a köznyelvben a „fizetett szabadság” kifejezés is. A legtöbben hallottak már az úgynevezett fizetés nélküli szabadságról is, amely egyes esetekben a munkáltató és a munkavállaló megállapodásán alapul, míg más esetben a munkavállaló kérésére köteles azt biztosítani a munkáltató. Ez utóbbi időszakra munkabér legfeljebb csak akkor járhat a munkavállalónak, hogyha a munkáltatóval így állapodott meg.

Napjainkban a koronavírus járvány miatt előtérbe került az állásidő fogalma, illetve az azzal kapcsolatos díjazás kérdésköre is. Állásidőnek nevezzünk azt az időszakot, amikor a munkáltató nem tud, vagy nem akar eleget tenni foglalkoztatási kötelezettségének, nem látja el munkával a munkavállalót. Erre az időszakra a munkavállalót főszabály szerint alapbére illeti meg, kivéve, hogyha a munkáltató elháríthatatlan, külső ok miatt nem tudta őt foglalkoztatni. Az, hogy mi minősül külső, elháríthatatlan oknak, mindig esetről-esetre vizsgálható meg.

Kevesen tudják ugyanakkor, hogy a fentieken kívül is vannak olyan időszakok, amikor a munkavállaló munkát nem végez, sőt, akár munkahelyétől távolabb tartózkodik, mégis jár neki a munkaidőre járó bére.

Ilyen időszaknak minősül minden kötelező orvosi vizsgálat időtartama (pl. az üzemorvosi vizsgálat időtartama), továbbá az önkéntes véradáshoz szükséges időtartam is. Ebben az esetben a munkáltató a vizsgálat napján legalább négy óra munkabért köteles kifizetni a munkavállalónak. Ebből adódóan a munkavállalók havi munkabéréből levonni nem lehet akkor, hogyha munkaidőben kötelező orvosi vizsgálaton vagy véradáson vesznek részt.

Ugyan hazánkban az tekinthető általánosnak, hogy a kisgyermekes anyukák átlagosan két-három évig otthon maradnak gyermekükkel, ez ugyanakkor nem kötelező. Egyes külföldi munkahelyeken, (főként ahol rendkívül speciális tudással és tapasztalattal rendelkeznek a munkavállalók), de szerencsére már hazánkban is kezd kialakulni a munkahelyi gyermekmegőrzők, bölcsődék rendszere. Munkajogi szabályaink is gondoltak a munka világába korán visszatérni kívánó nőkre.

Ennek értelmében minden anyuka a szoptatás első hat hónapjában

– naponta kétszer egy,

– ikergyermekek esetén kétszer két órára,

– a kilencedik hónap végéig pedig naponta egy,

 – ikergyermekek esetén naponta két órára mentesül a munkavégezési kötelezése alól úgy, hogy ezen időszak alatt részére munkabér jár.

A munkavállaló hozzátartozója halálakor két munkanapra szintén mentesül a munkavégzési kötelezettség alól. Jelenlegi munkajogi szabályaink ezen két napot nem pótszabadságnak tekintik, hanem a munkavégzés alóli mentesülés egyik fajtájának, a két napra ugyanakkor jár a munkavállaló munkabére. Hozzátartozónak a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa minősül.

Szintén mentesül a munkavállaló a munkavégzési kötelezettsége alól, s számára jár díjazás az általános iskolai tanulmányok folytatása, továbbá a felek megállapodása szerinti képzés, továbbképzés esetén, a képzésben való részvételhez szükséges időre. Abban az esetben ugyanakkor, hogyha a munkavállaló saját elhatározásából kíván egy képzést elvégezni, úgy azt munkaidőn kívül teheti meg, illetve a felek úgy is megállapodhatnak, hogy ugyan a munkáltató eltekint a munkavégzéstől a tanórák idejére, ám mivel érdeke nem fűződik a képzés elvégzéséhez, így az azon történő részvétel idejére munkabért sem fizet.

Végezetül a munkavállaló számára abban az esetben, hogyha bíróság vagy hatóság tanúként idézi, a személyes részvételhez szükséges időtartamra  jár munkabér.

Összefoglalva tehát láthatjuk, hogy nem csak a szabadság az egyetlen olyan eset, amikor a munkavállaló munkát nem végez, ám díjazásra mégis igényt tarthat munkáltatójától.