Az ember hiába vágyik egy könnyű kikapcsolódásra a munkás hétköznapok után, a baj könnyen jön. Mit tegyünk, ha elszállították az autónkat, mire kiérünk a boltból, vagy egy rendőri igazoltatás középpontjába kerülünk, netán egy súlyos közlekedési baleset szakítja meg nyaralásunkat?A horvát hatóságokkal szemben a horvát nyelvet nem beszélők gyakran érzik nehéz helyzetben magukat. Bajba jutott ügyfeleink ügyeiből kiindulva egészen kivételes esetekben fordul csak elő, hogy ne adódna nyelvi nehézség a hatóságokkal történő kapcsolattartás során. A nyelvi megközelítésen túl jogi szempontból sem árt, ha egy a helyi viszonyokat jól ismerő emberhez fordulhatunk.Cikkünkben annak jártunk utána, hogy az előző évekhez hasonlóan lehet-e idén is ideiglenes, kifejezetten a nyári szezonban elérhető konzul segítségét igénybe venni.A Külügyminisztérium Konzuli Főosztályának tájékoztatása szerint ez évben is lesz kihelyezett konzul Splitben. Annak érdekében, hogy a Horvátország déli részén, Split közelében is elérhető legyen a gyors konzuli segítség, már ötödik alkalommal a nyári hónapokban, kettő hónapon keresztül ideiglenes konzul látja el Split városában a magyar állampolgárokkal kapcsolatos érdekvédelmi feladatokat (így pl. kapcsolattartás a hatóságokkal, tolmácsolás). A konzul a horvát nyelvet kiválóan ismeri.A kihelyezett konzul – aki Magyarország diplomatája – 2011. július 1. és 2011. augusztus 31. közötti időszakban a +385-99-5585555 mobiltelefonszámon érhető el. A konzul illetékessége magyarok által igencsak kedvelt Dalmácia területére: Zadar, Sibenik-Knin, Split-Dalmát, valamint Dubrovnik-Neretva megyékre terjed ki.Egyéb ügyekben a zágrábi külképviseletünkkel a +385-1-4890906 ügyeleti telefonszámon vehető fel a kapcsolat. A képviselet állandó, így ide a nyári hónapokon kívüli időszakban is lehet fordulni.További segítséget jelenthet a két tiszteletbeli konzul, akik a magyar nyelvet is ismerő horvát állampolgárok. A tiszteletbeli konzul feladata, hogy a nemzetközi jog által megengedett keretek között védelmezze a Magyar Köztársaság állampolgárait Horvátországban.A spliti tiszteletbeli konzulunkat a +385-21-480019 telefonszámon érhetik el a segítségre szorulók. Rijeka-ban a konzult a +385-51-213-494-es, illetve a +385-51-212-111-es számon lehet hívni.Fentieken túl további segítséget jelent, hogy magyar nyelven is elérhető Horvátországban a 112-es számú segélyhívó. Itt a horváton kívül németül, angolul, vagy olaszul beszélő szakemberek fogadják a baleset miatt segítségre szorulók hívásait.Amennyiben egy magyar állampolgár kerül Horvátországban bajba, és idegen nyelveken nem beszél, a 112-es szám tárcsázását követően őt a katasztrófavédelmi szervezet eszéki központjának magyarul beszélő munkatárshoz kapcsolják. A magyarul beszélő munkatárs segítségével azonnal intézkedni tudnak a legközelebb található horvát mentési és katasztrófavédelmi szakemberek. A hívásokat fogadók feladata a bejövő segélykérések fogadása és a tűzoltóság, mentők, rendőrség, polgári védelem felé továbbítása.További hasznos információkat találhatnak a Horvátországba utazók aKülügyminisztérium, illetve a Zágrábi Nagykövetség honlapjain.
Bajban Horvátországban

Hurrá megint nyaralunk! A magyarok egyik kedvelt célpontja a déli szomszéd, Horvátország.