Kiesés az öröklésből

A Polgári Törvénykönyv egyértelműen felsorolja azokat az eseteket, amikor az örökös kiesik az öröklésből. Egyértelműnek tűnik, hogy kiesik az öröklésből az, aki nem éli túl az örökhagyót. A közös balesetben vagy más hasonló közös veszélyhelyzetben elhunyt személyek az egymás után történő öröklés tekintetében a halál beálltának sorrendjétől függetlenül kiesettnek tekintendők.

Kiesik az öröklésből továbbá az is,

• aki az öröklésre érdemtelen;
• aki lemondott az öröklésről;
• akit az örökhagyó az öröklésből kizárt vagy kitagadott;
• aki az örökséget visszautasította.

Az érdemtelenség

A Polgári Törvénykönyv az érdemtelenség három esetét határozza meg. Ezek olyan súlyos, örökös által tanúsított magatartások, amelyek indokoltá teszik azt, hogy az örökös ne részesülhessen az örökhagyó hagyatékából.

Érdemtelen az öröklésre,

• aki az örökhagyó életére tört;
• aki szándékos eljárásával az örökhagyó végakaratának szabad nyilvánítását megakadályozta, a végakarat érvényesítését meghiúsította vagy ezek valamelyikét megkísérelte;
• aki a hagyatékban való részesülés céljából az örökhagyó után törvényes öröklésre jogosult vagy az örökhagyó végintézkedésében részesített személy életére tört.

Az érdemtelenséget ugyanakkor az örökhagyó, avagy az a személy, akivel szemben az örökös a magatartást tanúsította, megbocsáthatja. Ebben az esetben az érdemtelenség nem vehető figyelembe. Az érdemtelenségre a hagyatéki eljárás során csak az hivatkozhat, aki az érdemtelen személy kiesése folytán maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt valamilyen tehertől mentesülne.

A lemondás

A Polgári Törvénykönyv értelmében aki törvényes öröklésre jogosult, az örökhagyóval kötött írásbeli szerződésben – egészben vagy részben – lemondhat az öröklésről. A lemondás tehát az örökhagyóval még annak életében megkötött szerződést jelent, amelyben a felek rögzítik, hogy az örökös nem fog az örökhagyó után örökölni. A lemondás a lemondó leszármazóira nem hat ki, kivéve, ha a megállapodás így szól, vagy ha az a kötelesrészt elérő kielégítés ellenében történt. Az öröklésről való lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában a kötelesrészről való lemondást is jelenti. A lemondás főszabály szerint és a felek eltérő megállapodásának hiányában kiterjed arra a vagyonra is, amelyet az örökhagyó a lemondás után szerzett. Kivétel ez alól, hogyha olyan rendkívüli vagyonnövekedés következett be, hogy annak ismeretében a lemondó nyilatkozatot feltehetően nem tették volna meg.

A kizárás és a kitagadás

Az örökhagyó még életében tehet olyan nyilatkozatot, amelyben meghatározza, hogy halála esetén ingó és ingatlan vagyonát ki örökölje, ezt nevezzük végrendeletnek. Az örökhagyó végrendeletében tehet olyan nyilatkozatot is, amellyel kizárja vagy kitagadja az öröklésből valamely örökösét.

Az örökhagyó azt, aki törvényes örököse vagy azzá válhat, más személynek örökössé nevezésével vagy a végrendeletben tett kifejezett nyilatkozattal kizárhatja a törvényes öröklésből. A kizárást nem kell indokolni. A kizárás azt jelenti tehát, hogy a kizárt személy kiesik az öröklésből. Ha a kiesett törvényes örökös kötelesrészre jogosult, ezt az igényét a kizárás nem érinti.

A kifejezett nyilatkozattal történő kizárás csak a végrendeletben ilyen értelemben megjelölt törvényes örökösre vonatkozik, de nem terjed ki az ő leszármazóira. Ha a végrendeletben konkrét örökös is megnevezésre kerül, tehát a törvényes örökös mellőzésére kerül sor, akkor ennek következménye az, hogy a mellőzött személy leszármazóit is kizártnak kell tekinteni.

A kitagadás és a kizárás azonban nem azonos jogintézményeket takarnak. A kizárással ellentétben ugyanis kitagadás esetén az örökhagyónak végrendeletében meg kell jelölnie egy olyan konkrét, valós okot, amit a törvény a kitagadási okaként meghatároz.

A Polgári Törvénykönyv értelmében kitagadható az öröklésből

• az, aki az örökhagyó után öröklésre érdemtelen lenne;
• aki az örökhagyó sérelmére bűncselekményt követett el;
• aki az örökhagyó egyenesági rokonának, házastársának vagy élettársának életére tört vagy sérelmükre egyéb súlyos bűncselekményt követett el;
• aki az örökhagyó irányában fennálló törvényes tartási kötelezettségét súlyosan megsértette;
• aki erkölcstelen életmódot folytat;
• akit végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek és a büntetését még nem töltötte ki;
• aki a tőle elvárható segítséget nem nyújtotta, amikor az örökhagyónak szüksége lett volna rá.

A fentieken túlmenően a nagykorú leszármazót az örökhagyó a vele szemben tanúsított durva hálátlanság miatt is kitagadhatja. Házastársát pedig az örökhagyó házastársi kötelességét durván sértő magatartása miatt kitagadhatja.

A kitagadás következménye, hogy a kitagadott személy kötelesrészre sem tarthat igényt az örökhagyó hagyatékából.  A kitagadás okát azonban az örökhagyó később megbocsáthatja, a megbocsátást pedig a kitagadott személynek kell bizonyítania.

A visszautasítás

A fenti esetekkel ellentétben az örökség visszautasítására az örökhagyó halálát követően tud sor kerülni. Az örökséget az örökhagyó halála után lehet visszautasítani, mégpedig bármilyen feltételhez vagy időponthoz kötés vagy más megszorítás nélkül. Az örökséget főszabály szerint csak teljes egészében lehet visszautasítani, a részleges, a feltételhez vagy időhöz kötött avagy a megszorítással tett visszautasítás érvénytelen. Kivétel ez alól, hogy az örökös külön is visszautasíthatja a mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld, a hozzá tartozó berendezési, felszerelési tárgyak, állatállomány és munkaeszközök öröklését, ha nem foglalkozik hivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel. A visszautasítás jogáról ugyanakkor le is lehet mondani, akár a közjegyzőnél tett bejelentéssel, akár ráutaló magatartással vagy akár hallgatólagosan is. Ezt követően az örökség többé nem utasítható vissza.