A házasságkötés révén megszerzett nagykorúság esetét kivéve kiskorúnak az a személy számít, aki a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be. Ez előtt az életkor betöltése előtt ugyanis a kiskorú többségében még nem éri el azt a testi, szellemi és erkölcsi fejlettségi szintet, amellyel rendelkezve önállóan képes lenne magát ellátni. Mindebből adódóan a kiskorúnak eltérő, mértékű nevelésre, gondoskodásra, valamint vagyonának megfelelő kifejezetten a kiskorú érdekében történő kezelésére és ügyei vitelében való képviseletre van szüksége. Ezeket a feladatköröket főszabály szerint a kiskorú szülője köteles ellátni a szülői felügyelet teljesítése révén. Találkozhatunk azonban olyan esetekkel, amikor a szülő vagy önhibáján kívül, vagy saját hibájából, azonban nem képes ellátni a fent megjelölt feladatait. Ekkor a gyámság jogintézménye nyújt megoldást a felmerült élethelyzetre. A szülői felügyelet és a gyámság egymást kizáró jogintézmények: abban az esetben, ha a gyermek szülői felügyelet alatt áll, úgy nem lehet gyámja, ellenkező esetben ugyanakkor jogában áll, hogy részére a gyámhatóság a legrövidebb úton megfelelő gyámot rendeljen.
A Polgári Törvénykönyv szélesíti a gyám kötelezettségeinek körét, hozzárendelve ahhoz a nevelési kötelezettséget, mely arra vezethető vissza, hogy a Polgári Törvénykönyv a gyámságot a szülői felügyelethez kívánja minél jobban közelíteni. A Ptk. különös hangsúllyal tekint a családi létre, annak védelmére továbbá kifejti, hogy a törvény alkalmazása során a családi és az egyéni érdek összhangját biztosítva szükséges eljárni. Ez a rendelkezés egyaránt indokolja a gyám feladatköreinek a nevelési kötelezettséggel való kiszélesítését. Ennek révén jelentősebb hangsúlyt kap, ugyanis a gyámnak a gyermek felé megkövetelt gondozási és nevelési kötelezettsége, – mely a gondnok tevékenységétől megkülönbözteti – valamint az a követelmény, hogy a gyermek lehetőleg családi környezetben nevelkedhessen.