Gyakran fordul elő, hogy például a személyes befizetést, vagy a sárga csekkes átutalást terheli külön díjtétel, amellyel csak utólag tűnik fel a gyanútlan ügyfeleknek.A szolgáltatók eddig azzal védekezhettek, hogy a különdíjat a szabályzatuk tartalmazza, ezét része az ügyfél és köztük létrejött szerződésnek. A helyzet most változni látszik, ugyanis jelentős eredményként lehet elkönyvelni a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) által a Magyar Telekom Zrt. ellen kezdeményezett per fejleményeit.A Magyar Telekom ugyanis közel fél évig a személyesen vagy postai úton történő befizetésre kerülő számlák után még további 142 Ft összegű úgynevezett tranzakciós költséget számított fel. A FEOSZ álláspontja szerint a gyakorlat jogellenes volt, mivel ellentétes a fogyasztók érdekeivel és az ügyfelek széles körét érintette, tekintettel arra, hogy a csekkes befizetés még mindig a legnépszerűbb hazánkban, olvasható a szövetség honlapján megjelent sajtóközleményben (www.feosz.hu). A jogellenes üzletszabályzat ellen a FEOSZ kezdeményezett peres eljárást, amelyben április közepén hozott első fokú ítéletet a Fővárosi Bíróság.A bíróság a kérdéses szerződési feltételeket tisztességtelennek minősítette ítéletében, ezért ha az ítélet jogerős lesz, a beszedett díjakat az ügyfelek számláján várhatóan jóváírja a szolgáltató. A per során megállapításra került, hogy a személyes és a sárga csekkes befizetéssel ellentétben az ügyfelek a szolgáltatónál működő "távszámla" online fizetési rendszert valamint a csoportos átutalási megbízást és az eseti banki átutalást különdíj nélkül vehették igénybe. Az ítélet indoklása szerint a szolgáltató ezzel "indokolatlanul korlátozta a fogyasztók számlakiegyenlítési lehetőségét" és semmi sem magyarázta azt, hogy a számla befizetésének módjai között különbséget tegyen. A felszámított tranzakciós költség ellentételezéseképpen semmilyen pluszt szolgáltatást sem kaptak az ügyfelek ezért a Magyar Telekom Zrt. gyakorlata az ilyen ügyfelek indokolatlan megkülönböztetéséhez vezetett.A D.A.S. üdvözli a FEOSZ kezdeményezését, elismerve az ügybe fektetett áldozatos munkát, további sikereket kívánva a fogyasztóvédelem területén!
Tranzakciós díj: mért terhelik ránk a szolgáltatók?

Gyakran szembesülhetünk azzal, hogy egyes szolgáltatók a különböző befizetéseket tranzakciós díjjal "honorálják".