A főpolgármester ugyanis szmogriadót rendelt el a rendkívül magas szállópor-koncentráció miatt Budapest közigazgatási határain belül (kivéve az M0-ás budapesti szakaszán).A szmogriadó egyben forgalomkorlátozást jelent, amely szerint a naptár szerinti páros napokon a páros, illetve nullával végződő forgalmi rendszámú gépjárműk közlekedhetnek; a páratlan napokon meg a páratlan rendszámú kocsik. Előnyben a több gépjárműs családok, már amennyiben eltérnek a férj-feleség, esetleg céges-saját autók rendszámai.A fenti rendelkezés megsértése azonban még nem szankcionálható, tehát a közúti ellenőrzést végző rendőr semmilyen büntetést nem foganatosíthat a szabálytalankodóval szemben, csak szóban figyelmeztethet. Az új keletű fővárosi rendelethez, amelyet 2008. december 10-én lépett hatályba európai uniós ajánlásra, ugyanis még nem készült még el a végrehajtási rendelet. Ezen azonban már gőzerővel dolgoznak, így ennek életbe lépésére már nem kell sokat várnunk.Nem vonatkozik a rendelet a helyi, helyközi és távolsági közlekedés járműveire (BKV, Volán), a taxis társaságokra, a megkülönböztető fény-és hangjelzéssel felszerelt, valamint a betegszállító, a beutalt betegeket, valamint az orvosi ügyeletet ellátó járművekre, továbbá a mozgáskorlátozott személyt szállító járművekre. A tiszta gázüzemű és a hibrid hajtású autók, az OBD rendszerrel ellátott EURO-5-ös vagy EEV, tehát a környezetkímélő motorral ellátott dízel autók a tiltás ellenére is közlekedhetnek a fővárosban. A kivételek közé tartoznak továbbá a DT betűjelű rendszámmal közlekedő diplomata járművek, a szemétszállító, utak tisztítására szolgáló, víz-, gáz-, villamosenergia-, távhő- és távközlési szolgáltatást ellátó, a karbantartást és ellátást biztosító járművek, a köztisztasági és közegészségügyi feladatot ellátó járművek, továbbá a közszükségleti áruszállítás, polgári védelem, honvédség, rendőrség, katasztrófa elhárítás, az önkormányzatok és az ÁNTSZ járművei.A nevezett rendelethez kapcsolódóan egyébként az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon vannak érvényben a legszigorúbb levegőtisztasági határértékek, a többi tagállamban ugyanis a szálló por koncentrációja önmagában még nem okozhat korlátozást.A rendelet megszegése közlekedési szabálysértésnek minősül, amelyet a rendőrség mellett a közterület-felügyelet ellenőrizhet. A bírság várható mértéke 25.000 forint körül lesz.A jelenleg tapasztalható, forgalom-korlátozással járó riasztási fokozat mellett létezik az enyhébb, úgy nevezett tájékoztatási fokozat; amely időben megelőzi a riasztási fokozatot és amely során a főpolgármester tájékoztatja a lakosságot a határérték túllépéséről, felkéri a lakosságot, hogy önkéntesen korlátozza a gépjármű használatot és vegye igénybe inkább a tömegközlekedést.A szállópor koncentrációja egyébként az eddigi statisztikai átlagértékek szerint évente hatszor haladja meg a riasztási szintet és akár két-három hétig is eltarthat, így körülbelül kéthavonta számíthatunk hasonló jellegű forgalomkorlátozásra. Lényeges különbség lesz azonban, hogy a legközelebbi alkalommal már biztosan bírságolható lesz a szabálytalankodó autós.
Páros vagy páratlan?

Legtöbbünk nem is gondolta volna, hogy jelentősége lehet még gépkocsija rendszámának, de 2009. január 11., vasárnap 11 óra óta Budapesten ez lett a rendezőelv a közlekedésben.