Kisokos a tanévhez

Három gyerek egy asztalon könyvkupacra támaszkodik a fejével.

A 2015/2016. tanév rendjéről a 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet rendelkezik, ami részletesen tartalmazza a tanévre, az oktatási napokra, tanítási szünetekre és a vizsgákra vonatkozó szabályokat. A 2015/2016. tanév idén szeptember 1-jén kezdődött, az utolsó tanítási nap 2016. június 15-én lesz, így a diákok ebben az évben 181 napot töltenek majd az iskolapadban.

A tanulást persze a várva várt szünetek is megszakítják, amikor a diákok kikapcsolódhatnak egy kicsit. A változás idén az évközi szünetek beosztásában és hosszában következett be, így nagyon fontos, hogy a szülők már jó előre ismerjék az időpontokat, hogy a gyermek elhelyezését, ellátását munka mellett is meg tudják szervezni.

Az őszi szünet 2015. október 26-tól 2015. október 30-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. október 22. (csütörtök) (mivel október 23-a piros betűs ünnep), a szünet utáni első tanítási nap 2015. november 2. (hétfő).

A téli szünet 2015. december 21-től 2015. december 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2016. január 4. (hétfő), így a téli szünetben a diákok két hétig élvezhetik otthon a karácsonyi hangulatot.

A tavaszi szünet 2016. március 24-től 2016. március 29-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2016. március 23. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2016. március 30. (szerda).

Segítséget jelenthet a szülőknek, hogy fenti szünetek napjain, ha azok munkanapra esnek, az iskolának – szükség esetén – gondoskodnia kell a tanulók felügyeletéről. A felügyelet megszervezéséről több iskola közösen is gondoskodhat.

A középiskolai érettségi vizsgákat, a szakközépiskolai és a szakiskolai szakmai vizsgákat a jogszabály mellékletében meghatározott időpontokban kell megtartani. Az iskola utolsó, befejező évfolyamán tanuló diákoknak hamarabb véget ér a tanítás, hiszen az utolsó tanítási nap középfokú iskolákban 2016. április 29., a Belügyminisztérium fenntartásában lévő szakközépiskolákban 2016. május 20., a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában lévő szakképző iskolában pedig 2016. május 27. Ezt követően a vizsgák következnek.

A 2016. évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák első időpontja 2016. május 2-a lesz, amikor is magyar nyelv és irodalomból kell vizsgázniuk a diákoknak. Május 3-án következik a matematika, május 4-én a történelem, majd az idegen nyelvek, és az egyéb tantárgyak, egészen május 24-ig naponta beosztva.

Szóbeli érettségi vizsgát emelt szinten június 2-9. között, közép szinten pedig  június 13-24. között  tehetnek a diákok.