A parkolási díjak behajtása körüli vita a társaságok és az autósok számára is húsba vágó kérdés, érvek és ellenérvek csapnak folyamatosan össze.

A jogviták számát csökkenthetné az egyértelműbb jogi szabályozás, mondja a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító szakértője, aki a jogász szemszögéből elemezi az egész “parkolási ügyet”, miközben pár tévhitet is eloszlat.

A Legfelsőbb Bíróság 2005. augusztus végén hozott parkolási díjak és pótdíjak bíróság előtti érvényesíthetőségét tárgyaló 2/2005. számú közigazgatási és polgári jogegységi határozata után ismét megjelent egy figyelemre méltó bírósági anyag a Bírósági döntések tára 2006. évi februári számának Fórum rovatában.

Ez szintén a parkolási díjigények behajtásával kapcsolatos perek egyes jogalkalmazási kérdéseiről szól, ami azt bizonyítja, hogy a parkolási díjak körüli jogviták, és az azok körül kialakuló jogalkalmazási gyakorlat kérdése egyre inkább felkelti a bíróságok figyelmét, amit talán alkalmat ad számos tévhit eloszlatására.

A februárban megjelent bírósági előterjesztés leszögezi, hogy a parkolással keletkező jogviszony – miképp azt a legfelsőbb Bíróság jogegységi határozata is megállapította – polgári jogi jogviszonyt jelent, és ezt a jelleget a pótdíjfizetés jogkövetkezménye sem érinti. Ezen polgári jogi jogviszonyból viszont az következik, hogy a felek a szerződés tejesítésében együttműködni kötelesek, azaz a Ptk. 277. § (4) bekezdése értelmében mindkét félnek, így a parkolótársaságoknak is minden esetben a társadalmi elvárásokkal összhangban kell eljárniuk.

Miután még a közszolgáltatást végző szervezetekkel szemben is érvényesíti a bírói gyakorlat az együttműködési kötelezettségre vonatkozó rendelkezések betartásának követelményét, “semmiféle jogi indok nem szól amellett, hogy a parkolási gazdasági társaságok esetén ez az elvárás ne érvényesüljön”. Az előterjesztés tartalmazza azt is, hogy “a gépjármű szélvédőjére helyezett fizetési felszólítás nem alkalmas módszer a fizetési kötelezettség beálltáról való tudomásszerzésre, mert reálisan számolni kell azzal is, hogy azt a gépjármú üzembentartójának tudomása nélkül onnan eltávolíthatják, a szél elfújhatja , a gépkocsi üzembentartója a járművet más személynek átengedheti, aki nem feltétlenül hozza az üzembentartó tudomására, hogy szabálytalan parkolási eseménye volt”.

A bizonyítási teher tekintetében az előterjesztés azt tartalmazza, hogy: “a parkolásüzemeltetőnek az önkormányzati rendeletben meghatározott eljárása nem menti fel a parkolási társaságot az alól a polgárjogi kötelezettség alól, hogy az általa állított körülményeket a perben az alperes tagadása esetén bizonyítsa. A parkolási társaság és a parkolási szolgáltatást igénybevevő jogviszonyában a bizonyítási teher átfordulását jelentő körülmény nincs”.

Valami számítógép, valami Honda

Sokszor maguk a parkolótársaságok szolgáltatnak bizonyítékot arra, hogy számítógépes rendszerük nem tévedhetetlen – holott ezt szeretik megdönthetetlen bizonyítékként feltüntetni. A fővárosi Bíróságon konkrét perese esetben bizonyosodott be egy olyan tényállás, hogy egy adott parkolótársaság 77 (!) parkolóőre éveken keresztül és 270 (!) esetben úgy határozta meg egy adott autós gépjárművének a típusát, hogy: “Honda, valamilyen Honda”,. Másik esetben, másik peres ügyben négy hónap alatt ugyanazon gépjárművet 53 alkalommal pótdíjazták, ebből 24 alkalommal narancs, 8 alkalommal piros, 13 esetben barna, 8 estben sárga színűként jelölték.

Évek óta hangoztatja minden józan gondolkodású ember azt, amire az előterjesztés is utal: ha a bizonyítási teher az autósra hárulna, akkor évekre visszamenőleg kellene nemleges dolgot bizonyítania. Ugyanakkor semmilyen racionális indok nem szól amellett, hogy csak három-négy év távlatából küldje az első fizetési felszólítást a parkolótársaság az autósnak.

A parkolás mindennapos esemény, napjában akár többször is előfordulhat, amiből az következik, hogy az ezzel kapcsolatos díjkövetelések és tartozások, ezek átmeneti elmaradása, majd kiegyenlítése olyan gyakori előfordulású, hogy azokat több évre visszamenőleg számon tartani senki nem köteles (feltéve, hogy időközben nem történt bizonyított felszólítás).

Megfigyelhető az is, hogy sokszor az autósok szolgáltatnak bizonyítékot önmagukkal szemben azáltal, hogy notórius nemfizetők, igen gyakran éppen saját hivataluk, lakhelyük előtt és sűrűn visszatérően adnak alkalmat a pótdíjazásra. A szabad bizonyítási rendszer keretében a bíróság valamennyi bizonyítékot összességében mérlegeli, és természetesen elfogadhatja mint a bizonyítékok egyikét a parkolótársaság nyilvántartását is. Ám amennyiben az alperesi tagadással szemben más bizonyíték nem áll rendelkezésre, akkor elmarasztaló döntését igen alaposan és körültekintően kell indokolnia ahhoz, hogy ez megalapozott legyen és felsőbb bíróságok ne változtassák meg.

Az előterjesztés összeveti – számos korábbi sajtónyilatkozatomban magam is megtettem – a rendőrségről szóló, valamint a kerékbilincs alkalmazásáról rendelkező jogszabályok rendelkezéseit a parkolótársaságok gyakorlatával. Utal rá: ezen jogszabályok még a rendőrség – mint hatóság – számára is előírják, hogy a jármű elszállításának megkezdése előtt arról fénykép- vagy videofelvételt készítésen.

A következtetés nyilvánvaló: ugyanez elvárható a parkoló társaságoktól, és ennek elmaradása olyan mulasztás, amely kizárhatja az igény érvényesíthetőségét. Más kérdés, hogy a digitális fényképet esetleg hamisítani is lehet, ám a hamisításra hivatkozás esetén ezen tény bizonyításának terhét már az autós viseli.