A tilalomra már figyelmeztető táblák is emlékeztetnek az aluljárókban, aki pedig ennek ellenére rágyújt, szigorú szankciókra számíthat.A dohányzás egyre nagyobb problémát jelent egészségünkre nézve, különösen azért, mert nem csak az aktív dohányosokat érinti ennek egészségügyi kockázata, hanem azok is veszélybe kerülnek, akik a dohányfüstöt passzívan lélegzik be. Köztudott, hogy mind az aktív, mind a passzív dohányzás halálhoz vezethet, ezért érdemes nagy hangsúlyt fektetni a dohányzásból eredő egészségügyi problémák megelőzésére.Az Európai Unió több országában, és a világ más országaiban is már hatályban vannak olyan törvények, amelyek teljes munkahelyi dohányzási tilalmat írnak elő. Sőt, már számos olyan vendéglátó-ipari egységgel is találkozhatunk, ahol tilos a dohányzás. Az Európai Bizottság ugyanis nagyon fontos céljának tekinti az ilyen politikák elterjesztését a tagállamokban.Magyarország is csatlakozott ezen politikához, és egyre több döntést hoz az egészségesebb környezet megteremtése érdekében. Ennek egyik korábbi lépése volt, hogy a fővárosi közgyűlés döntésével elrendelte a játszótereken és azok közvetlen környezetében a dohányzási tilalmat. A kör azonban tovább bővül, mert mai naptól kezdve hetvenkét budapesti aluljáróban is életbe lép a dohányzási tilalom. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ennek érdekében több mint hatszáz figyelmeztető táblát helyezett el, és csikktartókat is felszerelt az alujárók bejárataiban. A tilalom betartását a Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársai ellenőrzik, akik szórólapok osztásával is igyekeznek a lakosságot figyelmeztetni a változásról. Ezen túlmenően az ellenőrzést segítik továbbá az aluljárókban már korábban elhelyezett kamerák is.Aki a tilalom ellenére mégis dohányzik, azt az első időszakban csak figyelmeztetésben részesítik a felügyelet emberei. A későbbiekben azonban szabálysértés miatt harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az előírás megsértője, illetve a közterület-felügyelő helyszíni bírságot szabhat ki.A tervek szerint a jövőben a dohányzási tilalommal érintett területeket még tovább bővítik, és kiterjesztik a BKV megállóira is.
Füstmentes aluljárók

A mai naptól kezdve hetvenkét budapesti aluljáróban lép életbe a dohányzási tilalom.