Sérelemdíjjal kapcsolatos, alapvető kérdésekkel foglalkozó cikkünket az alábbi linken találják.

Mi tehát a sérelemdíj? És mi biztosan nem? Az biztos, hogy nem egy akármikor, akármilyen kis kellemetlenségre megítélhető „aranybánya” – amint azt sokan gondolják. De akkor mire jó? Mikor alkalmazzák? Mikor jogos és mikor nem? Miért hallunk olyan híreket, hogy Amerikában milliós sérelemdíjakat ítélnek meg egy elmaradt orgazmus miatt? Ideje, hogy tisztázzunk pár tévhitet a sérelemdíjról!

Tévhit – Mindenre (is!!!) jár a sérelemdíj!

Na persze… Sokan azt gondolják, hogy akármilyen kellemetlenségre, őket ért stresszre, konfliktusra, esetleg számukra ingerültséget, bosszúságot okozó helyzetre az a következő lépés, hogy sérelemdíjat követelnek. El kell oszlatnunk ezt a tévhitet, amit gyakran a túlzott igazságérzet, vagy az esetleges bosszúvágy szül. A sérelemdíj csak és kizárólag személyiségi jog megsértése esetén járhat. Tehát akkor, ha valaki megsérti valamelyik személyiségi jogunkat, amelyeket szintén a Ptk. nevesít. Tehát nem akármilyen jogunk megsértése esetén kaphatunk sérelemdíjat, és ezen kategóriákat nem értelmezhetjük önkényesen. Vagyis pusztán azért, mert egy helyzet számomra kellemetlen volt, ingerültté, bosszússá tett, vagy akár valakinek a viselkedése engem megbántott, nem jár sérelemdíj. Szóval felejtsük el egyszer és mindenkorra, hogy ha „bunkó volt az orvos” vagy ha „túl hangosan nyírt füvet a szomszéd és nem tudtam pihenni pedig éjszakás vagyok” akkor ezért sérelemdíjat követelhetünk.

Tévhit – Személyiségi jog, ami engem személyesen érint

Nem egészen. Nagyon önkényes értelmezésre adna lehetőséget, ha én dönteném el, miket tekintek saját személyiségi jogaimnak. Valóban szinte megszámlálhatatlanul sokféle személyiségi jogunk van, és a törvény nem tudja teljeskörűen felsorolni mindet, de az emberi méltóságból, mint védendő alapjogból levezethetőek az egyes személyiségi jogaink. Ezért az alaptörvény és a Ptk. is védi az emberi méltóságot általánosságban, és a Ptk. felsorolja a nevesített személyiségi jogokat, mintegy sorvezetőként. Bár a törvény nem zárja ki, hogy abban fel nem sorolt személyiségi jogok megsértése is lehetséges, mégis gondoljunk bele, nem véletlenül szedi csokorba őket. Ugyanis a gyakorlat azt mutatja, hogy ezek megsértése értelmezhető, bizonyítható, és ezek megsértése tud olyan nem vagyoni sérelmet (kárt) okozni, amiért valóban jár is valamilyen sérelemdíj.

Tévhit – A „a nem vagyoni kárt” nem pénzben térítik meg

Régebben a sérelemdíjat a jogszabály „nem vagyoni kárnak” nevezte, amely akkor sem azt jelentette, hogy ezt nem pénzben teszik jóvá. A sérelemdíjat is ugyebár a nem vagyoni sérelemért lehet követelni. Természetesen a bíróság pénzben ítéli meg a sérelemdíjat, ha megalapozottnak látja a követelést. Ezen kívül persze vannak egyéb módszerek is a sérelem orvoslására. (Pl. nyilvános bocsánatkérés, helyreigazítás)

A „nem vagyoni” kifejezés azt jelenteti, hogy az okozott kár (sérelem) nem kimutatható az adott személy vagyonában. Nem keletkezett olyan kára, amely egzakt módon meghatározható, amely bizonyos összegért, számla ellenében helyrehozható. Nem állt be a károsult vagyonában értékcsökkenés, nem volt elmaradt haszna. (Ezeket kártérítésként, és nem sérelemdíjként lehet érvényesíteni).

Tévhit: Annyi sérelemdíjat követelhetek, amit én jónak látok.

Sokan úgy gondolják, hogy „én tudom mennyire fájt nekem ez a dolog” annyit követelek, amennyit jónak látok. Ez pedig nem így működik. Mint azt már említettük, nagyon önkényes volna és irreális bosszúvágynak engedne teret, ha egy látszólag minimális sérelem miatt, a minket lelkileg ért megrázkódtatásra hivatkozva, komplett vagyonokat követelnénk egymástól. Gondoljunk csak bele, ha egy vitában elcsattant pofonért, vagy egy nyilvános káromkodásért milliárdokat, vagy százmilliókat kellene fizetnünk, mert az adott sértés elszenvedője arra hivatkozna, hogy őt ez bizony ennyire mélyen felzaklatta.

Szerencsére a bíróság joggyakorlata tud súlyozni ezen követelések között. Így nyilván, akinek egy orvosi műhiba következtében le kellett vágni az egyik lábát, az magasabb sérelemdíjra számíthat, mint az, akinek egy indokolatlan, esetleg fájdalmas kezelést el kellett szenvednie, de semmilyen maradandó károsodást nem okoztak neki. Akit megerőszakoltak, szintén nagyobb sérelemdíjat követelhet, mint akinek egy szórakozóhelyen megfogták a fenekét. És vannak ún. bagatell sérelmek is, amelyek esetében a bíróság nem ítél meg sérelemdíjat annak ellenére, hogy a jogsértést megállapítja. A bíróságnak ugyanis nem csak a jogsértőt kell megreguláznia, hanem a sértetteket is vissza kell fognia. Nem engedhet utat a sértettségből eredő igazságtalan követeléseknek.

Tévhit – Akkor a bíróságnak van egy sérelemdíj táblázata, amiből ítélkezik?

Nem, mert tényleg nem egy egzakt dologról beszélünk. Más összeget jelent egy focistának a lába elvesztése, mint egy jogásznak adott esetben. Más egy facebook ismerőseink által látható kommentben megjelenő rágalom, mint a népszerű napilapok hasábjain megjelenő jóhírnév sértés. A törvény ehhez is sorvezetőt ad a bíróságnak: „A sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire – különösen a jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére, a felróhatóság mértékére, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatására – tekintettel, egy összegben határozza meg.” Vagyis egyszerűbben fogalmazva, a sérelemdíj megállapításánál a bíróság azt mérlegeli, hogy a mi esetünkben, a mi konkrét sérelmünknél „mennyit ér” a szemünk világa, vagy az egyik végtagunknak elvesztése. Mennyit ér a jó hírnevünk, a titkunk, a méltóságunk, a képünk, a hangunk… Ez pedig egy bizonytalan terep. Épp ezért fontos az objektív bíróság által kialakított ítélkezési gyakorlat, és nem a saját személyes benyomásaink.

Tévhit (?) – Amerikában szíre-szóra ítélik a milliókat, itthon meg szinte semmit nem kapunk

Ennek a tévhitnek van a leginkább valóságalapja, de nagyon tévútra vezethet, ha felületesen szemléljük. Egyrészt valóban igaz az, hogy a nyugati, gazdagabb országokban sokkal mélyebb kultúrája van ennek a jogintézménynek, és sokkal magasabb összegű sérelemdíjat ítélnek meg bizonyos esetekben. És az is igaz, hogy a magyar ítélkezési gyakorlat elég szűkmarkú tud lenni. Az tény, hogy akár maradandó sérülést szenvedünk, akár tényleg komoly csorbát szenved a becsületünk, a többszörösét ítélné meg egy nyugat-európai vagy amerikai bíróság annak, amit itthon kapni fogunk. Ez a helyzet rendkívül rosszul érinti azokat, akik tényleg olyan mértékű sérelemdíjra lennének jogosultak, amelyeket a magyar bíróság nem szokott megítélni.

De nem minden arany, ami fénylik! Lehet, hogy elfeledkezünk egy-két apróságról az újságcikkeket olvasgatva. Egyrészt külföldi jogrendszerekben gyakori a szankció jellegű sérelemdíj, ami azt jelenti, hogy óriási vállalatok többmillió eurós/dolláros sérelemdíjat fizetnek, de ennek egy jelentős részét az államháztartásba fizetik be, és nem mindet a sértett kapja meg. Ez arra szolgál, hogy a kisebb jogsértéseket se engedhessék meg maguknak, tanuljanak az esetből. Hiszen egy alacsony összegű sérelemdíjat a nagyobb vagyonnal rendelkező cégek simán kifizetnének anélkül, hogy az esetleges megalázó, jogsértő gyakorlatot megszüntetnék. Vagy nagy olvasottságú, népszerű újságok, hírportálok gyakran hazudhatnának bárkiről bármit, össze-vissza, ha az érintett párszázezres követelését kellene csak kifizetniük. Ezért helyes gyakorlat ilyenkor szankcióként is alkalmazni a sérelemdíjat. Ennek az elrettentő funkciónak valóban van gyakorlata külföldön, míg nálunk még nincs.

Szintén gyakran halljuk, hogy egy híresség (egy milliárdos, színész vagy sportoló) egy korábbi alkalmazottját, vagy más személyt őrületes pénzekkel kárpótol valamilyen sérelemért. Ne ezekből induljunk ki, ugyanis ezek általában nem a bíróság által megítélt összegek, hanem peren kívüli megállapodások. Az sem elfelejtendő, hogy ezen esetekben gyakran nem is bizonyított jogsértések adják a sérelemdíj alapját. Hiszen elég valószínű, hogy a sztárok elképesztő pénzeket hajlandóak peren kívül kifizetni, hogy a botrány mielőbb elüljön.

Ha pedig azt olvassuk, hogy külföldön a bíróság valamilyen minimális sérelemre óriási összeget ítélet meg, akkor gondoljunk bele, hogy a sértést elkövető oldaláról mennyire igazságos ez az ítélet.  Valóban jár-e egy bunkó beszólásért, vagy egy rosszul sikerült állásinterjú miatt egymillió dollár? Megérdemli-e az, akivel szemben megítélik, és vajon az megérdemli-e, akinek megítélik ezt az összeget? Mindig gondoljunk bele abba, hogy mi magunk, egy feszült pillanatunkban kimondott, meggondolatlan kifejezésért, vagy egy beszólásért jogosnak éreznénk-e, ha óriási összegeket kellene fizetnünk.