A közös álláspont nem egyszerűen jött létre, a jövő évi adószabályok miatt sok ellentét merült fel, ami hátráltatta a tárgyalásokat.A munkavállalói oldal szempontjából nem elhanyagolható, hogy az adó és járulék szabályok változása miatt a nettó minimálbér a 4.500 forintos bruttó emelés ellenére is csak nettó 154 forinttal emelkedik. A dolgozók képviselői végső ajánlat elfogadásakor záradékot fűztek, amelyben hangsúlyozták, hogy az előbbiek miatt keveslik az emelést, de ezzel nem kívánják akadályozni a megállapodás létrejöttét.Konszenzus alapján a 2011-es minimálbér tehát 78 000 forintra nő a mostani 73 500 forintról. A szakmunkások garantált bérminimuma pedig 94 ezer forint lesz. A számokat némileg árnyalja, hogy a kiskeresetűek zsebében arányosan jóval kevesebb marad majd az adóelőleg levonása után.Legalább a minimálbér a hatályos szabályok alapján minden teljes munkaidőben dolgozó munkavállalónak ki kell fizetni. Egyes foglalkoztatási területeken elterjedt gyakorlat, a minimálbér "alapbérként" való használata is. Ami azt takarja, hogy a viszonylag kedvezőbb adózási szabályai miatt csak ekkora összegre jelentik be a cégek dolgozóikat, az esetleg járó további munkabért pedig feketén fizetik ki. Hazánkban egyébként is arányosan nagyon sokan kapnak minimálbért, ezért az éves emelésnek komoly nemzetgazdasági hatása is van.A munkavállalók képviselői a jövő évi jogszabályváltozásokról is kérdezték a kormányt. A nem kormány képviselőinek tájékoztatása szerint jövőre már csak előrehozott nyugdíj lesz, amely 60 éves kortól 8,4 százalékkal kisebb lesz majd a teljes nyugdíjnál. Arról még folynak a tárgyalások a Kormányban is, hogy akik a 62 éves korhatár elérése előtt 5 évvel kéri az előrehozott nyugdíjazást, azoknak mennyi lesz a nyugdíja. Vagyis most még bizonytalan, hogy nekik is csak 8,4 százalékkal, vagy esetleg 22,8 százalékkal csökken majd a nyugdíja.
Rögzítették a jövő évi minimálbér összegét

A Munkavállalói Érdekegyeztetői Tanács tagjai megállapodtak a jövő évi munkabérek összegéről.