Gézát egy nap, miközben munkáját végezte közvetlen felettese behívatta az irodájába. Az irodába belépve két dokumentumra lett figyelmes főnöke íróasztalán. Mint ahogyan hamarosan kiderül, az egyik dokumentum egy közös megegyezést, míg a másik egy felmondást tartalmazott. Géza huszonöt éve végzett munkát munkáltatója részére, a közös megegyezésben három havi távolléti díjat ajánlottak fel részére végkielégítésként, a törvény alapján járó hat havi távolléti díjjal szemben. A felmondást a munkáltató lényegében azzal indokolta, hogy Géza munkahelyi magatartása nem megfelelő, alkalmatlan feladati ellátására, mely indoklás alapján részére végkielégítés sem jár. Géza kockáztatott, mivel nem érezte megalapozottnak munkáltatójának indoklását. A felmondást választotta és segítségünket kérte annak megtámadásában. Jelen cikkünk célja, hogy áttekintsük, mikor kell a felmondást megindokolni és az indoklásnak milyen követelményeknek kell megfelelnie.
Egyre gyakrabban merül fel, hogy a bérlő arra hivatkozva kívánja felmondani - akár a határozott időtartamra szóló - bérleti szerződését, miszerint a lakásban csótányok, esetleg ágyi poloskák vannak. A bérbeadókat villámcsapásként éri a hír, hiszen ilyen esetben nem csak a bérlő felmondása okoz gondot, de a rovarirtás nehézségei is.