Az nagyjából már gyökeret vert meg a köztudatban, hogy mindenki köteles a saját portáját rendben tartani. Az viszont nem feltétlenül egyértelmű, hogy mi számít a „saját portánknak”. Meddig terjed az ingatlanunk? Mi az, amit már az önkormányzatnak kell rendben tartania és mit jelent egyáltalán a rendben tartás?
Fontos kérdések ezek, mert nagyon súlyos balesetek is kialakulhatnak egy-egy rendetlen lakó magatartása miatt, amely sok esetben még súlyosabb összegek kifizetéséhez vezethet.
Tekintettel arra, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, olyan jogszabályi változásoknak is meg kell felelünk, amelyeket alapvetően nem az Országgyűlés hozott meg. Ilyen változásoknak tekinthetőek az Európai Unió által alkotott jogszabályok is. Ezen jogszabályok közül a rendeletek teljes egészében alkalmazhatóak és alkalmazandóak külön, nemzeti átültetés nélkül is. Az irányelvek azonban olyan, valamennyi uniós ország számára kötelezően elérendő célkitűzéseket fogalmaznak meg, melyek esetében szükség van arra, hogy azokat a nemzeti jogszabályi környezetbe beillessze az Országgyűlés egy külön megalkotandó jogszabállyal. 2022 nyarán két, munkajog területét érintő változásra készülhetünk fel két Uniós irányelvvel összefüggésben.