A kötelesrész fogalmával leginkább azok találkozhattak, akik érdekeltek, szereplői voltak már a hagyatéki eljárásnak. Az öröklési jogban szereplő fogalomról van szó, melynek részleteiről lesz szó a mostani cikkünkben.
A Polgári Törvénykönyv pontosan meghatározza azokat a módokat, melyek során valaki örökössé válhat. Ennek főszabály szerint, két fő csapása, iránya van. Az egyik a törvényes öröklési rend, a másik pedig a végrendelkezés útján történő öröklés, attól függően, hogy az örökhagyó akarata miként jelenik meg.
Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy minden gépjármű tulajdonos egyik rémálma, hogy saját hibáján kívül baleset részese lesz és a károkozó nem áll meg a helyszínen. Szerencsére a legtöbb esetben a közlekedési baleset után megáll mindkét fél, kitöltik az európai baleseti bejelentő lapot és a biztosítókon keresztül rendezésre kerül a vétlen fél kára. Mi a teendő azonban akkor, hogyha ez nem így történik? Mire érdemes figyelnünk a helyszínen? És egyáltalán van bármi esély arra, hogy a vétlen károsult kártérítést kapjon?