A munkáltatóval szembeni felmondási védelemnek több esete létezik. A már leírtak mellett a felmondási korlátozásnak van két másik, az eddigiekhez képest eltérő esete is. Az egyik a gyakorlatban „védett kor”-nak nevezett jogintézmény, mely fogalmilag felmondási korlátozás, mivel ez alatt az időszak alatt a munkáltató élhet ugyan a felmondás jogával, azonban az általános szabályokhoz képest szigorúbb követelmények mellett. A másik pedig a rehabilitációs ellátásban, vagy járadékban részesülő munkavállaló munkaviszonyának a megszüntetése.
Tippeljen kedves olvasó, mi követel több emberáldozatot? A hideg vagy a közlekedés? És ha nem csak az utcán fagyhalált szenvedetteket vesszük, hanem a fűtés áldozatait is? Igen, a fűtés! Az emberi találékonyság kimeríthetetlen, sokan gondolják úgy, hogy két legyet ütnek egy csapásra. Spórolnak a fűtőanyaggal és még a háztartási hulladékot is eltüntetik, ha az kerül a fűtőberendezésbe, nevezzük néven: a kályhába. Tagadhatatlan, hogy egyes helyeken a szegénység a kényszerítő erő, legtöbb esetben mégis inkább a tájékozatlanság és felelőtlenség okolható azért, hogy „rossz fát teszünk a tűzre”, hogy ezzel a bocsánatos hasonlattal éljünk.