Közismert, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt lejáró gépjármű-forgalmi engedélyek érvényessége a veszélyhelyzet végét követő 60 napig érvényesek maradnak. Sokan hallottak azonban olyan híreket is, miszerint ennek ellenére, ha valaki baleset résztvevője lesz, ne számítson arra, hogy a kötelező felelősségbiztosító fizet majd. A városi legendák szerint ugyanis a lejárt érvényességre hivatkozva a biztosítók nem fizetik majd meg a károkat.
Nézzük meg, hogy igazak-e a fentiek, vagy csak rémhírek? Valóban előfordul ilyen? Ha igen, valóban megtehetik a biztosítótársaságok, vagy jogilag nem lesz helytálló az ilyen hivatkozás?
A munkaviszony egyik legvitásabb szakasza annak a megszüntetése során, illetőleg azt követően merül fel. A felmondás kapcsán mind a munkavállalót, mind a munkáltatót jogosultságok illetik meg, azonban van néhány szabály, amelynek nem ismerete még a legnagyobb egyetértésben is konfliktusokat szülhet. Jelen bejegyzésben néhány jogi tényt járunk körbe a felmondás témakörében.