Ügyfelünket a KRESZ 37. § (5) bekezdése alapján 100.000,- Ft közigazgatási bírsággal sújtották az autópálya leállósávjának vélelmezett szabálytalan használata miatt. Ügyfelünk a határozat kézhezvételét követően beadványt terjesztett elő, amelyben előadta a hatóság felé, hogy azért vette igénybe a leállósávot, mert a járműve hibajelzést mutatott. Részletesen kifejtette a történteket és védekezése alapjait. A hatóság Ügyfelünk érveire tekintettel a határozatot nem vonta vissza, hanem kiegészítette a határozat indoklását, de változatlanul fenntartotta, hogy a szabályszegés megvalósult.
Az utóbbi évtizedben jelentősen átalakult a szállásadók piaca, és már nem csak a klasszikus szállásfajtákkal (hotel, motel, apartman) hanem újabb konstrukciókkal is találkozhatunk. Korábban senki nem gondolta, hogy a nagy szállodáknak versenytársai lehetnek a szobát, vagy lakást kiadó magánszemélyek. Ennek ellenére oda jutottunk, hogy a szállások ezen formája egyre népszerűbb, és az Airbnb szolgáltatást rengetegen veszik igénybe. A nagy szállodáknál az utazó pontosan tudja, hogy mire számíthat, és azt is, hogy ha meglepetés éri a minőség kapcsán, akkor kinél panaszkodhat, ki a felelős. De mi van akkor, ha nem egy szállodától, hanem egy hozzánk hasonló átlagembertől veszünk igénybe szolgáltatást? Szerencsére manapság már ilyenkor sem vagyunk olyan kiszolgáltatott helyzetben, és ebben többek közt az Airbnb közösség elvárásai, szabályzata és a szállásadói kultúra fejlődése is közrejátszott.