Sok szó esett az elmúlt időben a panaszokról, közérdekű bejelentésekről, valamint visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvényről. A leginkább panasztörvényként emlegetett jogszabály 2023 májusában lett elfogadva. Az új jogszabály többletkötelezettséget ró a vállalkozásokra, ezért fontos kitérni arra, hogy mi áll a hátterében, hiszen a megfelelő bejelentési rendszerek kidolgozása érdekében elengedhetetlen, hogy a szabályozás céljával is tisztában legyünk.
Szerencsére a legtöbb embert élete során nem túl sok közlekedési baleset éri. A legtöbben azonban mégis hallottuk már a „betétlap” kifejezést, számos gépjármű vezető pedig biztosan tartott is már ilyet a kezében. A digitalizáció egyik következménye ugyanakkor az, hogy a fiatalabb generáció kezd elszokni a különböző formanyomtatványok kitöltésétől, vagy attól, hogy akár bármilyen papíralapú dokumentumot magánál tartson. Pedig a „betétlap”, hivatalos nevén Európai Baleseti Bejelentő nyomtatvány igen hasznos tud lenni egy váratlan közlekedési baleset esetén.