Érdemes odafigyelni rá, hogy 2023. november 20. napján hétfőn, kihirdették a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló kormányrendeletet. Mivel ezzel kapcsolatban is vannak tévhitek, illetve a két kifejezés a köznyelvben időnként össze is keveredik, szóval tegyünk egy kis rendet, aztán nézzük,
A november beköszöntével a boltokban elkezdődik lassan a karácsonyi készülődés, a fekte péntek pedig idén november 24-ére esik. Magyarországon 2014 óta tartják meg a kiskereskedelemben a Black Friday nevű akciót, amelynek lényege, hogy ezen a napon a boltok átlagon felüli akciókat kínálnak a vásárlók számára. A hatalmas akciók láttán azonban sajnos hajlamosak vagyunk nem kellően körültekintően eljárni vásárlásaink során, pedig ilyenkor sem árt figyelmesnek lennünk. A legnagyobb veszélyek az internetes vásárlásaink során leselkednek ránk, így jelen cikkünkben adunk néhány tippet, amit érdemes megfogadni a világhálón történő vásárlásaink során, a Black Friday alatt is.