Valóban jogellenes zöldterületen parkolni?

Sokan, főleg a városokban felháborodnak azon, hogy parkolásuk során bírságot kapnak, mégpedig azért, mert zöldterületen álltak meg. A felháborodás főleg akkor bajos, ha az illető szerint szó sem volt zöldterületről. A másik érv, hogy tábla sem jelezte, hogy ott nem lehetne megállni és a KRESZ egyébként sem ismer ilyen esetet.

A felháborodott sofőrnek első látásra akár igaza is lehet, hisz semmilyen jel nem mutat arra, hogy valóban bármilyen szabályt megszegett volna. A KRESZ alapvetően meghatározza azt, hogy hol és miként lehetséges várakozni és megállni. És ami a legfontosabb, hogy külön, nevesítve felsorolja azokat az eseteket is, amikor tilos a várakozás és a megállás. E ponton valóban igaza lehet az érintettnek, hisz tényleg nincs a felsorolt esetek között a zöldterületen történő megállás és várakozás. Sőt! Egy rendelkezés még azt is kimondja, hogy lehetőség szerint, külterületen az úttesten kívül kell megállni.

Viszont amire sokszor senki nem gondol az az, hogy az önkormányzatoknak lehetőégük van arra, hogy saját hatáskörben szabályozzák és írják elő, hogy mely területeket tekintenek zöldterületeknek és tiltják meg ezeken a helyeken a parkolást. A helyi rendelet e körben tehát kifejezetten ekként rendelkezhet és meghatározza azt is, hogy ilyen esetben mekkora összegű bírság kiszabására van mód. Ezek a bírságok tipikusan nem szabálysértési, hanem közigazgatási bírságnak minősülnek és közigazgatási eljárás keretében kerülnek megállapításra. Ennek egyúttal az is a következménye, hogy amennyiben a rendelet eleve – objektív felelősség alapján – az üzembentartót rendeli marasztalni, akkor az érintett legfeljebb akkor fog tudni mentesülni a helyállás alól, amennyiben nem bizonyítható a rendeletben megnevezett szabály megszegése, vagy valójában nincs ilyen előírás az adott helyen.