Kátyúkár Vecsésen

Egy autó első kereke bent áll egy vízzel teli kátyúban.

Ügyfelünk 2016.02.19-én egy kátyúba hajtott Vecsésen. Az eset után egyből kihívta a rendőrséget a helyszínre, akik megfelelő módon dokumentálták a káreseményt. A káresemény helye szerint illetékes önkormányzat a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t nevezte meg, mint az adott terület közútfenntartóját. Ezek után felvettük a kapcsolatot a kártérítésre kötelezett féllel, vagyis Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel.

A beteg kezet fog az orvossal, asszisztens hátul mosolyog.

Főleg azoknak a kórházaktól, egészségcentrumoktól távol élőknek jelentenek szemmel is látható segítséget az egészségbiztosítási törvény utazási költségtérítésre vonatkozó rendelkezései, akik életkoruk alapján nem jogosultak ingyenes utazásra. Kérdés, hogy mit tud az átlagember erről az anyagi segítségről, milyen arányban veszik igénybe az ellátottak. Aki esetleg most hall először erről a társadalombiztosítási pénzbeli támogatási formáról, annak mindenképpen érdemes ezt a cikket elolvasnia.

Egy vidám család az autóban: apuka telefont néz, anyuka vezet, kisfiú hátul mosolyog.

Korábban is foglalkoztunk már a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz kapcsolódó bonus-malus rendszerrel, melynek fokozatai a biztosítási díj mértékét befolyásoló tényezők. Kármentes időszakok esetén ugyanis magasabb bonus fokozatba kerülünk, mely csökkenti a fizetendő díjat; baleset okozása esetén azonban ez a szorzószám megemeli a fizetési kötelezettséget. Most a gépjármű eladás kapcsán előforduló esetekkel foglalkozunk, nem mindegy ugyanis, hogy milyen díjakkal kell kalkulálnunk egy újonnan vásárolt autó esetén.

Az asztalon egy kéz aláír egy papírt.

Gyakran felmerülő probléma az öröklés kérdése. Létünkhöz hozzátartozik az elmúlás, ezért ez a jogi téma mindenkit érint. Korábban már írtunk az öröklés kétféle rendjéről, vagyis konkrétan arról, hogy a törvény megkülönbözteti a végrendeleti öröklést és a törvényes öröklést.

Két jégkorong védő ellöki a kapu felé támadó játékost.

Előző cikkünkben azzal foglalkoztunk, hogy mely esetekben alkalmazható a Polgári Törvénykönyv szerinti veszélyes üzemi felelősség, melyek lehetnek azok a fokozott veszéllyel járó tevékenységek, amelyek végzése esetén az üzembentartónak a szigorúbb felelősségi alakzattal kell számolnia. E cikkben pedig a szabályozás részleteit mutatjuk be, ezek adják ugyanis az alkalmazás sarokpontjait.

Kiből lesz az édesapa?

Egy apuka könyökölve fekszik és a kisbabája hasát csiklandozza.

Sokakban felmerül a kérdés, kit is tekint a jog az újszülött gyermek édesapjának. Az édesanya személye rendszerint egyértelmű, de a mai bonyolult kapcsolatokat tekintve az édesapák kérdése már némileg összetettebb. A jogi – oly sok terület mellett – ez is szabályozza. 

Repülő tárgy

Egy autóban ülünk, vizes a szélvédő, előttünk egy kamion.

Ügyfelünk gyanútlanul autózott egy alsóbbrendű úton, amikor is az előtte haladó teherautó felől hirtelen valamilyen nagyobb tárgy repült felé és behorpasztotta a jármű motorháztetőjét, valamint megrepesztette a szélvédőt. 

Meghibásodott televízió

Egy nő háttal nekünk a távirányítót nyomkodja, de nincs kép a tévén.

Ügyfelünk televíziót vásárolt, melyre a kiskereskedő eladó két év jótállást vállalt. A termék jótállási határidőben meghibásodott, a javítást azonban az eladó Ügyfelünk panaszai ellenére is elutasította, így Ügyfelünk elállási jogával élt. 

Egy diszkóban a dj éppen a hangerőt szabályozza, a tömeg pedig táncol.

A zene életünk fontos részét képezi, legyen szó motiválásról, szórakozásról vagy aláfestésről. A vendéglátóipari egységek esetén szinte mindenhol szól a zene. Jelen cikkben arra próbálunk releváns tanácsot adni, hogy ezért milyen esetekben kell fizetni

Egy férfi ül az asztalnál és egyik ujját kinyújtva felénk mutat.

Gyakran hallani arról, hogy a jegyző és a NAV nyilvánosan függeszti ki azon személyek nevét, akik tartozásokkal bírnak, illetve hoz nyilvánosságra személyes adatokat. Ez a rendszer amolyan szégyenfal szerűen működik. Az érintettek természetesen személyiségi jogsértésnek veszi ezt a szintű pellengérre állítást, azonban ez az eljárása lehet jogszerű a jegyzőnek az alábbi esetekben.