Az előkérdés: mikor jár?

A Munka Törvénykönyvének rendelkezései alapján végkielégítés alapvetően akkor illeti meg a munkavállalót (a teljesség igénye nélkül), amennyiben a munkaviszony megszüntetését a munkáltató kezdeményezi, azaz a munkáltató él a felmondással, vagy a munkáltató jogutó nélkül szűnik meg (például felszámolási eljárás útján).

A végkielégítés kifizetésének azonban további feltétele egy időbeli faktor is. Eszerint ahhoz, hogy a munkavállalót megillesse a végkielégítés az is szükséges, hogy a munkaviszonya a munkáltatói felmondás közlésének, illetve a jogutód nélküli megszűnésének időpontjában legalább 3 éve fennálljon az érintett munkáltatónál.

A munkaviszony időtartama alatt azonban lehetnek olyan időszakok, amikor a munkavállaló tartósan távol van és nem végez munkát. Elsőre logikusnak tűnhet, hogy a tartós távollét időtartama nem számít bele az előbbi hároméves időtartamba. Ennek ellenére a Munka Törvénykönyve egyértelműen kimondja, hogy a szülési szabadság és a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság, valamint a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság három hónapot meg nem haladótartamát.

És akkor mikor nem jár végkielégítés?

Elsőre a válasz egyszerűnek tűnhet: minden olyan esetben, amelyben a fenti feltételek nem állnak fenn. Tehát nem jár végkielégítés akkor, ha a munkáltató megalapozottan, azonnali hatályú felmondással szünteti meg a jogviszonyt. Szintén nem tarthat igényt végkielégítésre akkor a munkavállaló, ha közös megegyezéssel kerül megszüntetésre a munkaviszony. Ez esetben azonban érdemes azzal tisztában lenni, hogy amennyiben a felek szabadon mégis arról határoznának, hogy végkielégítést fizetne a munkáltató a munkavállaló számára, akkor ezt csak és kizárólag az ö közös megegyezésükön alapul és ebben az esetben mindenképp bele kell foglalni mind a végkielégítés jogcímét, és mértékét is a megállapodásba. Enélkül ugyanis nagy valószínűséggel nem is lesz érvényesíthető a munkavállalónak az erre alapított igénye. Értelemszerűen nem jár akkor sem végkielégítés, ha a munkaviszony időtartama nem éri el a törvényi minimumot, azaz a három évet.

A fentieken felül azonban a törvény még további eseteket nevesít. Eszerint jó tisztában lenni azzal, hogy nem jár végkielégítés a munkavállalónak, ha a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában már nyugdíjasnak minősül. És sajnos abban az esetben sem tarthat igényt a munkavállaló erre a kifizetésre, amennyiben a munkáltatói felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségi okkal összefüggő képessége. Ez utóbbi kapcsán jellemzően egyébként azok a munkaügyi jogviták, mely során a munkavállaló keresettel támadja meg a munkáltatói felmondást, vitatva annak indokát. Ugyanis, ha a munkáltatói felmondás jogellenességét megállapítja a bíróság és egyébként fennállnának a végkielégítésnek a törvényi feltételei, akkor a munkavállaló érvényesítheti e követelését is a volt munkáltatójával szemben.

Végkielégítéssel kapcsolatos, ügyfelünkkel megtörtént esetről itt olvashatnak.