Fűnyírás okozta kár a parkoló autóban

Fűnyírás az út mentén
Képzeljünk el egy kellemes nyári délutánt, ahol a napsütésben gyerekek játszanak a játszótéren, madarak dalolnak a faágon és a frissen vágott fű illata száll a levegőben. Ugye milyen kellemes? Az viszont már kevésbé, amikor a parkoló autónkhoz visszaérve észleljük, hogy fűnyírás közben megsérült az autó, egy felpattant kavics megrepesztette a szélvédőt, megkarcolta az autó fényezését. Ilyen esetben felmerül a kérdés, ki felel a kárunkért?

A kérdés megválaszolásánál a kártérítés általános szabályaiból kell kiindulnunk. Kártérítési igény esetén a károsultnak kell igazolnia a kár bekövetkezését, annak összegszerűségét, valamint a károkozó magatartás és a bekövetkezett kár közötti ok-okozati összefüggést.

Jelen esetben tehát az autó tulajdonosának azt kell tudnia igazolnia, hogy a parkolás időpontjában fűnyírást végeztek a jármű közvetlen közelében, mely tevékenység során sérült meg a gépjármű.

Ennek bizonyítására a legegyszerűbb mód a közvetlen észlelése. Ennek hiányában tanúk felkutatása, vagy rendelkezésre álló kamerafelvétele beszerzése szükséges.

Közvetlen észlelés esetén azonnal jelezni szükséges a fűnyírást végző munkások részére a károkozás tényét és jegyzőkönyvet szükséges felvenni a káreseményről, az illetékes hatóság értesítése mellett.

Amennyiben csak később sikerült beszerezni a bizonyítékot a káreseménnyel összefüggésben, a bizonyíték birtokában szükséges bejelentést tenni az illetékes önkormányzatnál, melynek területén végezték a közterület fűnyírását.

Az önkormányzat jelen esetben, mint munkáltató felel a megbízásából elvégzett fűnyírás során bekövetkezett károkért, melynek szabályait a Polgári Törvénykönyv tartalmazza:

6:540. § [Felelősség az alkalmazott és a jogi személy tagja károkozásáért]

(1) Ha az alkalmazott a foglalkoztatására irányuló jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a munkáltató a felelős.

 (3) Az alkalmazott egyetemlegesen felel a munkáltatóval, ha a kárt szándékosan okozta.

Az ismertetett törvényi szabály alapján megállapítható, hogy ha bizonyítható a károkozás ténye és az elkövető személye, feltétlenül szükséges bejelenteni a kártérítési igényt az illetékes hatóság részére.

Sajnálatos módon bizonyítottság hiányában a kár a károsult terhén fog maradni.