Szerző: DASadmin

Egyirányúsított utca

Egy balra kanyarodó tábla.

Ügyfelünk azzal kereste fel Társaságunkat, hogy az utcát, melyben a lakóhelyéül szolgáló ingatlan található, az önkormányzat egyirányúvá nyilvánította. A változtatás az utcában működő óvodába járó gyermekek szüleinek nyomatékos kérésére történt. 

Egy férfi csavarkulccsal a bicikli hátsó kerekét szereli.

Ügyfelünk 2017. februárjában biciklit vásárolt interneten keresztül. A biciklit futárszolgálat szállította házhoz, a csomagolása kívülről sértetlen volt. Ügyfelünk a csomagolás kibontása után észlelte, hogy a biciklin több helyen sérülések, karcolások vannak, az egyik fékpedál törött is volt, illetve a fékkarok végei is töröttek voltak.

Egy nő az asztalnál, a lapjával és a kisgyerekével.

Kisgyermekes szülőként, főleg a nők számára igen nehéz a munkába való visszatérés. A mostani cikkünkben azokat a szabályokat foglaljuk össze, melyeket a munkába állás alkalmával a munkáltatónak teljesítenie kell és amelyekre a munkavállalóknak is figyelniük kell.

Egy gyerek láb amin piros cipő, fehér fűzővel van.

Az ügyfél azon problémával kereste meg társaságunkat, hogy a lányának vásároltak a Deichmann-ban egy cipőt, melyre 2 év garancia vonatkozott. A cipőt rendeltetésének megfelelően, szokásos módon használták. A cipő talpa a vásárlástól számított fél éven belül azonban elvékonyodott, majd ki is lyukadt. 

Egy férfi ad felén egy slusszkulcsot és mutat egy kék autóra.

Ügyfelünk egy kereskedésben vásárolt egy használt gépjárművet. Bár a járművet a vásárláskor kipróbálta, azonban az átvételt követő 1 hónapon belül, annak furcsa hibái jöttek elő. A kereskedő a hibás teljesítéssel összefüggő igényt első ízben elutasította. 

Egy pár papírokat nézeget gondterhelten.

Ügyfelünk felszólító levelet kapott egy követeléskezelő cégtől, amelyben egy 2011. márciusában esedékessé vált tartozás megfizetésére szólították fel. A tartozás elektronikus hírközlési szolgáltatással kapcsolatos előfizetői szerződésből eredt. Az ilyen jellegű tartozások a vonatkozó törvényi rendelkezések alapján egy év alatt évülnek el. 

Egy betörött szélvédő.

Ügyfelünk járművének szélvédője keresztirányban elrepedt az előtte haladó teherautó kerekei alól felpattanó kövek miatt. Ügyfelünk utasa fotókat készített, ezáltal az eseménynek szemtanúja is volt. A teherautót megállították és baleseti bejelentő lapot töltöttek ki. Ennek ellenére a teherautó kötelező felelősség-biztosítója nem akarta megtéríteni a kárt.

Egy férfi felmondás után elhagyja az irodát a cuccaival.

Ügyfelünk határozatlan idejű munkajogi jogviszonyát munkáltatója felmondással megszüntette, emellett felmentette őt a munkavégzési kötelezettség alól a felmondási idő teljes tartamára. Majd Ügyfelünk kétségbeesetten fordult Társaságunkhoz, jelezve, hogy munkáltatója egy forintot sem fizetett neki a felmondási időre. 

Nyugdíjemelés, de mikor?

Egy idős nő egy mappát nézeget.

Ügyfelünk azzal fordult a Fővárosi Kormányhivatalhoz, hogy nyugdíja korrekcióra szorul és kérelmezte az eljárást a nyugdíjának megemelése felől. Ekkor kiadtak Ügyfelünknek egy függő hatályú végzést, mely arról szólt, hogyha az ügy meghatározott határidőn túl rendeződik, úgy Ügyfelünk 10.000 forintra tarthat igényt. Az ügy elhúzódása bekövetkezett, így a függő hatályú végzés jogerőssé vált, melyről Ügyfelünk értesítést is kapott. A várt összeg azonban hónapok múlva sem érkezett meg számlaszámára. Ügyfelünk ekkor kérte a segítségünket.

Egy férfi a reptéren ül, előhajolva egy kofferrel.

Ügyfelünk járata több mint 3 órás időtartamot késett. Ügyfelünk azért fordult Társaságunkhoz, hogy megvizsgáljuk, hogy jogosult-e kártérítésre. A vonatkozó uniós rendelet és joggyakorlat értelmében megalapozottnak találtuk a kártérítési igényt, melyet bejelentettünk a légitársaság számára.