Ami bújt, ami nem…

Ügyfelünk egy Budapest közeli településen hajtott át esős időben egy mellékúton. A nagy mennyiségű csapadék miatt nem vett észre egy nagyon mély kátyút, amibe belehajtott.

Defektet kapott, illetve a jármű futóműve is megsérült. Ügyfelünk az éjjel-nappal hívható vonalunkon tájékoztatást kért, hogy a kártérítési igénye érdekében milyen intézkedéseket tegyen. Tájékoztattuk, hogy érdemes rendőrt hívnia, illetve több fényképfelvételt készíteni, a felmerült károkról pedig számlát kérnie.

A javaslataink elvégzése után bejelentette Társaságunkhoz az ügyet, hogy jogi képviselőjeként érvényesítsük kárigényét az illetékes önkormányzattal szemben. Felszólításunkra az önkormányzat nem reagált, így peres eljárást kezdeményeztünk a felmerült kár megtérítése érdekében. Arra hivatkoztunk, hogy az önkormányzat elmulasztotta közútkezelői feladatainak teljesítését, ezzel pedig Ügyfelünknek kárt okozott.

A bíróság mind első-, mind másodfokon megállapította az önkormányzat mulasztását, így Ügyfelünk kézhez kaphatta a megítélt kártérítés összegét.