Közlekedés

A közlekedés kaotikus is lehet. Itt olvashat pár olyan történetet, amelyekben a D.A.S. azonnal tiszta helyzetet teremt.

Ki lehet a tanú?

A bíró előtt egy nő a kezét a biblián tartva esküszik.

Szerencsés véletlen folytán egy gépjárműveket érintő közlekedési baleset károsultjának sikerült megoldania a jogvitás ügyét a kározó fél biztosítójával. A baleset bekövetkezése ugyanis kétféle módon is lehetséges volt elméletileg. Az ügyben a kirendelt szakértő sem tudott egyértelműen nyilatkozni. A fél ügyvédje többször is megkérdezte, hogy volt-e szemtanúja a balesetnek. A fél többször is elmondta, hogy nem, mígnem egyszer hozzátette azt is, hogy bár a 16 éves gyermeke is ott volt, "de ő biztosan nem számít tanúnak". A gyermek vallomása alapján már el lehetett dönteni az ügyet, a fél javára.

Utazás és a munkaidő

Egy férfi vezet: egyik keze a kormányon, másikban telefon.

A Munka törvénykönyvének deklarált célja a tisztességes foglalkoztatás alapvető szabályainak megállapítása, tekintettel a munkáltató és a munkavállaló gazdasági és szociális érdekeire. E fennkölt és aligha vitatható célkitűzést a törvénynek nem minden rendelkezésében sikerült maradéktalanul érvényesíteni. Az új törvény egyik erősen vitatható szabályát a munkaidő fogalmának meghatározása jelenti.

Karambol után egy fiatal nő és fiatal fiú számot cserél.

Rohanó világunkban a legtöbben internetes oldalon keresztül kötnek biztosítási szerződéseket. Tipikusan jellemző ez a kötelező-gépjármű felelősségbiztosítási szerződésekre. Ez az eljárás azonban gyakran hordoz magában hibázási lehetőségeket. Ennek egyik leggyakoribb esete a biztosítási szerződés hatályba lépésének időpontjával kapcsolatos eltérés.

 

Egy utcai fedett parkolóban áll 3 fehér autó.

Kevés annál bosszantóbb dolog van, amikor az ember munka után hazaérkezik, majd meglepve tapasztalja, hogy az általa bérelt/épített/ vásárolt parkoló helyen valaki más áll az autójával. A tehetetlen dühön és a másik parkoló keresésén kívül azonban mást is tehetünk, ezek lehetőségeit vesszük sorba jelen cikkben.

Bicikli az autón

Egy autó tető csomagtartóján egy bicikli van.

A tavasz és a jó idő beköszöntével egyre inkább vágyunk ki a szabadba. A kerékpározás szerelmesei is kirajzanak - sokan azonban nem csak a hétköznapokon és hétvégéken, hanem a hosszabb nyaralásokon is hódolni szeretnének szenvedélyüknek. Ehhez viszont a bicikliket a nyaralás helyszínére kell szállítani. Az erre szolgáló eszközök már nagyon modernek, nem mindegy azonban, hogy a kerékpárt milyen módon rögzítjük. Figyelni kell ugyanis, hogy a lámpák és a rendszám is jól láthatóak maradjanak. Több kerékpár szállítására is alkalmas, a gépjármű csomagtartójára szerelhető tartó esetén ennek megoldása nem mindig könnyű feladat. 

Elhagyott forintok

Egy férfi az út mellett ül egy karambol után és a fejét fogja.

A közlekedési balesetek vétlen résztvevőit gyakran annyira lefoglalja a közvetlen gépjárműkár megtérítéséért való hadakozás, hogy nem marad idejük, energiájuk átgondolni, kiszámolni és érvényesíteni a balesettel járó egyéb kárigényeket. Márpedig a károsultak vesztesége a biztosító nyeresége, utóbbiak pedig természetesen mélységesen hallgatnak a gépjárműkáron kívüli kompenzációs tételekről. Utólag is érdemes áttekinteni a leggyakrabban lemorzsolódó bagatel kártételeket, mert elévülési időn belül még érvényesíthetők.

Egy fekete autó, egy ház előtt parkol két fehér autó között.

A parkolási ügyek hosszú évek óta kimeríthetetlen forrásául szolgálnak a botrányos eseteknek, jogvitáknak, pereknek. A fővárosi önkormányzatok gyakorlata, a parkolási cégek eljárása és a bírói gyakorlat szenvtelensége már eddig is számtalanszor adott okot megbotránkozásra. Egy viszonylag friss kúriai ítélet javította az autósok helyzetét, mégis úgy tűnik, hogy a döntésről nem minden fővárosi parkolási társaságnál értesültek.

Egy várakozni tilos tábla, alatt 15m felirattal.

A közúti közlekedésben részt vevő járművezetők jogosítványuk megszerzésekor KRESZ ismereteikről is tanúbizonyosságot tesznek, azonban sajnos sok esetben tapasztalható, hogy tudásuk hiányos, esetleg az idő múlásával megkopott. Különösen érvényes ez a megállás és várakozás szabályai esetében, így jelen cikkünkben arról adunk tájékoztatást, hogy mire érdemes figyelnünk parkolás során, s milyen nem várt következményre számíthatunk a KRESZ megsértésénél.

Egy fehér-fekete zöld rendszámos autó jön szembe.

2015. augusztus 1. napján lépett hatályba a jogszabályi rendelkezés, amely bevezette a zöld rendszám kiadásának lehetőségét bizonyos környezetvédelmi előírásoknak megfelelő elektromos gépjárművek vonatkozásában. Azt, hogy pontosan mely járművek tartoznak ebbe a kategóriába a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. KöHÉM rendelet rendelkezik.

Egy kéz környezetvédelmi zöld matricát ragaszt a rendszám táblára.

Feltehetően gyakoribbak lesznek a jövőben a környezetvédelmi besorolások miatti ellenőrzések és emiatt a bírságok is.  Az idei év januárjától a gépjárművek rendszámán a környezetvédelmi minősítésről szóló matrica nem kerül feltüntetésre.  Miután külsőre most már nem állapítható meg a rendszám alapján, hogy milyen besorolásba tartozik autónk, feltehetően gyakrabban lehet majd ellenőrzésre számítani. Akár több tízezres bírságok is elképzelhetők. Hasonló következmények várhatók szmogriadó esetén is.