Ügyfélbeszámolók

Nyugdíjemelés, de mikor?

Ügyfelünk azzal fordult a Fővárosi Kormányhivatalhoz, hogy nyugdíja korrekcióra szorul és kérelmezte az eljárást a nyugdíjának megemelése felől. Ekkor kiadtak Ügyfelünknek egy függő hatályú végzést, mely arról szólt, hogyha az ügy meghatározott határidőn túl rendeződik, úgy Ügyfelünk 10.000 forintra tarthat igényt. Az ügy elhúzódása bekövetkezett, így a függő hatályú végzés jogerőssé vált, melyről Ügyfelünk értesítést is kapott. A várt összeg azonban hónapok múlva sem érkezett meg számlaszámára. Ügyfelünk ekkor kérte a segítségünket.

A teljes történet

Esettanulmányok

Síút - hó nélkül

Ügyfelünk ausztriai síútra fizetett be pályaszállással. A befizetett héten sajnos nem volt természetes hótakaró a pályán, ezért az előre kifizetett pályabérletet ki sem adták a szervezők.

A teljes történet


Polgári törvénykönyv

Felnagyítjuk Önöknek azokat a bizonyos „apróbetűs részeket”!


Lapozás: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22

Útra fel!

2011. április 20.

A tavasz beköszöntével akcióba léptek az utazási irodák. Változatos kínálatot tettek közzé, melyben rengeteg előfoglalási kedvezményt biztosítanak. 

Bővebben

Vállalkozásokra kedvezőbb szabályok, avagy miben módosult a Polgári Perrendtartás?

2011. április 13.

A körbetartozások rendszerében több vállalkozás is hátrányos szabályozásként élte meg azt, amikor nem volt lehetősége a lejárt számlakövetelését egyből, egyeztetés nélkül polgári peres bíróság előtt érvényesítenie.

Bővebben

Társ a jogban

Napjainkban a KKV szektor vállalkozásai számtalan jogi kockázatnak vannak kitéve a lehető legkülönfélébb módokon. Aprónak tűnő nézeteltérésből is könnyen költséges per kerekedhet. Jellemző, hogy gyakran csak akkor veszik komolyan az őket fenyegető veszélyforrásokat, amikor már késő: a jogvita megtörtént. Akkor most hogyan is tovább?

Bővebben

Füstmentes közterület, második lépés

2011. március 18.

Februártól már nemcsak a játszótereken, hanem Budapest aluljáróiban, valamint a fővárosi busz-, és villamos megállókban sem lehet következmények nélkül dohányozni.

Bővebben

Brüsszeli piros pont? - A magyar füstmentes törvények szigorításáról

2011. március 17.

A sajtóban nagy visszhangot kapott az a nemdohányzók védelméről szóló törvényjavaslat, amelyet néhány héttel ezelőtt kormánypárti képviselők terjesztettek az Országgyűlés elé.

Bővebben

Meghiúsult egyiptomi nyaralás?

2011. február 3.

Január végén kezdődtek a tüntetések Egyiptomban, a helyzet egyre súlyosbodik, kérdésként merülhet fel, hogy vajon a meghiúsult utazásért terheli-e kártérítési felelősség az utazási irodákat.

Bővebben

Használtautó vásárlás - erre figyeljünk

2010. október 10.

Használt autó vásárlásakor mindig nagyobb a rizikó. A legolcsóbb lehet a legdrágább, ha a vásárlás előtt néhány alapszabályt nem tartunk be. 

Bővebben

Zaklató behajtás!

Ügyfelünket egy internet és kábeltelevízió szolgáltatással foglalkozó szolgáltató cég felszólította 147.976,- Ft megfizetésére (kábeltelevízió szolgáltatás igénybevétele alapján), újonnan vásárolt ingatlanja, mint fogyasztási hely tekintetében. 

Bővebben

Az új Ptk. hatályba lépésének várható időpontja

2010. szeptember 30.

2010. májusi hírlevelünkben beszámoltunk olvasóinknak, hogy öt nappal az új Ptk. hatálybalépése előtt utólagos normakontroll keretében megsemmisítette az Alkotmánybíróság a hatályba lépésének időpontját megállapító jogszabályt (Ptké.).

Bővebben

Módosulhat az építési törvény a hajléktalanok hátrányára

2010. szeptember 10.

A Belügyminisztérium törvényjavaslatot dolgozott ki az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítása érdekében, melynek eredményeként eltávolíthatják a hajléktalanok a közterekről.

Bővebben

Lapozás: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22

Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép