Ügyfélbeszámolók

Lelkiismeretes segítség

Takács Lajos Zsolt, Csénye

Egyik délután munkahelyem udvaráról szerettem volna kiállni.... A kapubejárón ki kellett járnom, hogy körül tudjak nézni, közlekedik-e valaki a járdán, vagy az úttesten.

A teljes történet

Esettanulmányok

Lopáskár

Ügyfelünk járműszerelvényét ismeretlen tettesek ellopták. 

A teljes történet


Nem fizet a biztosító 2.

Ügyfelünk azzal a problémával kereste fel Társaságunkat, hogy kötelező felelősségbiztosítási szerződés alapján fennálló kárigényének megtérítését a károkozó biztosítója arra hivatkozással, hogy Ügyfelünk járműjének szélvédője és ködlámpája a felvázolt módon nem törhetett be, elutasította. 

Többszöri levelezést folytattunk a biztosítóval, melyben felszólítottuk a keletkezett kár megtérítésére, különös tekintettel arra, hogy a károkozó elismerte, hogy valóban az ő autójának kerekei csapták fel azokat a köveket, amelyek betörték a szélvédőt és ködlámpát, emellett több tanú is bizonyítani tudta a kár bekövetkezésének körülményeit. Mindennek ellenére a biztosító továbbra sem kívánta megtéríteni Ügyfelünk kárát, ezért végső lépésként peres eljárást indítottunk, melyben kértük hivatalos igazságügyi szakértő kirendelését, aki véleményében alátámasztotta követelésünk alapját. Ennek következtében a bíróság Ügyfelünk teljes kárának megtérítésére kötelezte a biztosítót, ami Ügyfelünk nagy elégedettségére szolgált. 


Kategóriák: Fogyasztóvédelem

Tovább az Esettanulmányok oldalra

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen visszahívást!

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!



Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép