Ügyfélbeszámolók

A kis ember és a nagy hal története

Votisky András

A szerviznél azt mondták, ők kárügyet a *** Biztosító esetében nem intéznek, nekem kell rendeznem, de nekik fizessem ki a teljes javítási költséget.

A teljes történet

Esettanulmányok

Mennyit fizet a biztosító?

Ügyfelünk sajnálatos módon közúti közlekedési balesetet szenvedett gépjárműjével. Az autóban jelentős kára keletkezett, mely kárt a károkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítója nem térített meg teljes mértékben.

A teljes történet


Lelkiismeretes segítség

Takács Lajos Zsolt, Csénye

Egyik délután munkahelyem udvaráról szerettem volna kiállni.... A kapubejárón ki kellett járnom, hogy körül tudjak nézni, közlekedik-e valaki a járdán, vagy az úttesten.

Balra néztem - nem jött semmi, mire jobbra fordítottam a fejem, a nagy sebességgel közlekedő kerékpáros postás már nekiütközött az autómnak.

Ezután kihívtam a rendőrséget. A helyszínelő rendőrök a kerékpáros felelősségét állapították meg. A kézhez kapott rendőrségi határozat szerint azonban én voltam a hibás a balesetért, és 35.000,-Ft kifizetésére büntettek, valamint 3 büntetőpontot kaptam. Amikor ezt a határozatot megkaptam, rögtön Dr. Szabó Enikő ügyvédnőhöz fordultam segítségért, aki azonnal hozzáfogott az ügy kivizsgálásához és Dr. Markovics Tihamér ügyvéd úrhoz irányított, mivel ő a megbízott képviselője a D.A.S.-nek Sárváron.

Kettejük segítségével sikerült elérni azt, hogy engem minden vád alól felmentettek, és elismerték vétlenségemet. Azonban az ügynek ezzel még nincs vége, ugyanis nem akarták kifizetni a káromat, hiszen én a javítási költséget, 86.000,-Ft-ot kifizettem az autómra. Tehát Markovics ügyvéd úr ez ügyben is megkezdte a munkát, aminek az eredménye, hogy peren kívüli egyezséggel megkapom az egy éve kifizetett pénzemet. ... Köszönettel tartozom dr. Szabó Enikő ügyvédnőnek és dr. Markovics Tihamér ügyvéd úrnak az elvégzett lelkiismeretes munkájukért. Köszönet még Géczi Tamás jogvédelmi tanácsadónak, hogy felkeresett és lehetőséget biztosított arra, hogy a D.A.S.-tagja legyek.


Kategóriák: Közlekedés - Közlekedési balesetek, Közlekedés - Kerékpáros közlekedés

Címkék: kerékpáros baleset, kerékpáros felelősségbiztosítás, baleset biztosítás

Tovább az Ügyfélbeszámolók oldalra

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen visszahívást!

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!



Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép