Ügyfélbeszámolók

Hibás mosógép: javítás vagy csere?

Ügyfelünk vásárolt egy mosógépet, melyre biztosítást is kötött. A gép a megvásárlást követően rövid időn belül hibát jelzett, majd az első javítás után ugyanez a hiba időszakonként ismétlődő jelleggel felbukkant. A sokadik meghibásodás után és a biztosítóval folytatott eredménytelen egyeztetést követően Ügyfelünk Társaságunk segítségét kérte abban, hogy a hiba időről-időre történő javítgatása helyett új készüléket kapjon.

A teljes történet

Esettanulmányok

Fizetési felszólítás

Ügyfelünk az osztrák hatóságtól fizetési emlékeztetőt és felszólítást kapott anélkül, hogy korábban a részére bírsághatározatot küldtek volna. 

A teljes történet


Kórházban a gyermek! Mik a jogaink?

2017. augusztus 9.

A gyermekbalesetek egyharmada nyáron történik, hiszen több a kint töltött idő, sok a kipróbálni vágyott kaland, kevesebb a felügyelet. Emellett a hőség miatt fokozott a fertőzésveszély, gyakoriak tehát a kórházi kezelést igénylő megbetegedések. Tekintsük át közösen, milyen jogaink vannak szülőként, ha gyermekünk kórházi ellátásra szorul!

Bár magától értetődő, mégsem lehet eleget hangsúlyozni, hogy milyen fontos az együttműködés a gyermek mihamarabbi és teljes gyógyulása érdekében. De van-e jogunk a gyermekünk mellett maradni, dönteni a kezelésekről?

A kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon. Amennyiben tehát az nem magától értetődő, jelezzük a kezelőorvosnak, hogy a gyermek mellett szeretnénk maradni, kérjünk felvilágosítást és olvassuk át a házirendet, hogy pontosan milyen higiéniai és egyéb, a kezelés biztonságát szolgáló előírásokat kell betartani. Fontos azonban, hogy a kórház házirendje nem korlátozhatja a törvényben biztosított kapcsolattartási és más betegjogokat, sokkal inkább azok részletes szabályainak meghatározására szolgál.

A szülő jelenléte nem csupán az idegen hely és a természeténél fogva megterhelő helyzet miatt fontos, hanem azért is, mert a gyermek nem tud maga dönteni a kezelésével kapcsolatos kérdésekben sem.

Bár a kórházi kezelés komoly aggodalom a többi családtagnak is, nekik a látogatási időt tiszteletben kell tartaniuk, ami segíti a betegellátás zavartalanságát és ez szolgálja a betegtársak érdekeit is.

A szülőnek joga van arra, hogy részletes tájékoztatást kapjon a gyermek egészségi állapotáról, beleértve ennek orvosi megítélését is, a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról, ezek elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól. A szülőt értesíteni kell a vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének tervezett időpontjairól, döntési jogáról a javasolt vizsgálatok, beavatkozások tekintetében. Tájékoztatást kell kapnunk a lehetséges alternatív eljárásokról, módszerekről, az ellátás folyamatáról és várható kimeneteléről, valamint a javasolt életmódról.

A tájékoztatásnak egyénre szólónak és közérthetőnek kell lennie. Természetesen jogunk van további kérdéseket is feltenni, ha nem volt egyértelmű vagy teljes körű a tájékoztatás. Utóbbi ugyanis elengedhetetlen a beavatkozások elvégzésébe történő beleegyezéshez, vagy esetleg azok visszautasításához, hiszen mindkettő a szülő joga.

Az olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén a gyermek egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, nem utasíthatjuk vissza. Közvetlen életveszély esetén azonnal elvégezhetőek a szükséges beavatkozások, míg egyéb esetben a kórház bíróságtól kérheti a beleegyező nyilatkozat pótlását.

A szülőnek joga van megismerni a gyermek egészségügyi dokumentációját, illetve a kezelésben részt vevők nevét, képzettségét és beosztását. Erről minden esetben alaposan tájékozódjunk, és legyünk vele tisztában, hogy a diagnózisról tájékoztatást csak orvos adhat. Ő rendelkezik azzal a képzettséggel és rálátással, amely teljes körű és pontos tájékoztatást tesz lehetővé.

A kiskorú gyermek a kórházat egyedül nem hagyhatja el. Az intézet elhagyása a törvényes képviselő beleegyezésével lehetséges, amennyiben az mások életét, egészségét nem veszélyezteti. Fertőző beteg gyermeket tehát saját felelősségre sem vihetünk haza, de egyebekben is indokolt az orvosi szempontok figyelembe vétele.  A távozást minden esetben be kell jelenteni.

A szülőnek lehetősége van arra, hogy kezdeményezze, hogy gyermekét más orvos is vizsgálja meg, illetve a kezelőorvossal egyeztetve kérheti más intézménybe történő átszállítását.

A gyermek egészségügyi adatai bizalmasak, felettük a szülőnek van rendelkezési joga. A kórház az oktatási intézménynek például nem adhatja ki azokat.

Panasz esetén az intézményhez, annak fenntartójához fordulhatunk, illetve kérhetjük panaszunk kivizsgálását betegjogi képviselőn keresztül is.

Jogaink mellett ne felejtsük, hogy mi is kötelesek vagyunk az intézményt tájékoztatni minden olyan körülményről, amely a kórisme megállapításához és az eredményes kezeléshez szükséges. Kötelesek vagyunk az előírt és a gyógykezelés során kapott rendelkezéseket betartani, tisztelettel lenni a kórház dolgozói irányában.

Jogaink ismerete és kötelezettségeink betartása teremtheti meg azt a biztonságot, amely a gyermek gyógyulását legjobban szolgálja.


dr. Gombolai Éva

Kategóriák: Társadalombiztosítás, Polgári törvénykönyv

Vissza

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen visszahívást!

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2017. augusztus 9., (73 napja).

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!



Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép