Ügyfélbeszámolók

Lakásvásárlás - problémás kötbérfizetés

Csabai Zsuzsanna és párja, Bitvai Csaba

Az általunk kalkulált összeg 980 ezer Ft volt, a kivitelező azonban nem volt hajlandó 400 ezer Ft-nál többet fizetni, s ügyvédhez fordultak. Vettünk egy 5 lakásos társasházban egy lakást. 

A teljes történet

Esettanulmányok

Mennyi lesz az útdíj?

Ügyfelünk tehergépjárműje Svájcban közlekedett, melynek során az útdíjjal kapcsolatos költségeket egy Shell útdíj fizetésre alkalmas kártyán keresztül rendezték. Sajnos Ügyfelünk tévesen adta meg Svájcba való belépésekor a szükséges adatokat, így jóval nagyobb kilométer állást gépelt be a terminálba.

A teljes történet


Halálos baleset gondatlanság miatt?!

Ügyfelünk férje élet és balesetbiztosítási szerződést kötött, majd sajnálatos módon közlekedési baleset következtében életét vesztette. A biztosító a 3.000.000,- Ft biztosítási összeg kifizetését megtagadta Ügyfelünk számára. 

Elutasítását azzal indokolta, hogy a baleset során Ügyfelünk férje súlyosan gondatlanul járt el. Ezt Társaságunk vitatta, és polgári peres eljárást kezdeményeztünk. A perben a bíróság megállapította - elfogadva jogi érvelésünket - hogy a baleset nem súlyos gondatlanság miatt következett be, ezért a biztosító fizetési kötelezettsége fennáll. Így a bíróság megítélte Ügyfelünk számára a 3.000.000,- Ft összegű követelést, melyet a biztosító végül meg is fizetett részére.  


Kategóriák: Közlekedés

Tovább az Ügyfélbeszámolók oldalra

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen visszahívást!

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!



Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép