Ügyfélbeszámolók

Barátom története

Kazup Zsolt

2004-ben kötöttünk először önöknél biztosítást, akkor még csak a család gépjárművére, azóta már családjogi komplex biztosításunk van. 

A teljes történet

Esettanulmányok

Elállási jog 2

Ügyfelünk nagy értékű elektronikus szájápolási terméket rendelt meg interneten. Rövid használatot követően a termék elromlott, használhatatlanná vált. Ügyfelünk vissza kívánta küldeni a terméket javítás- vagy csere céljából, de a forgalmazó elutasította arra hivatkozással, hogy higiéniai terméket nem köteles visszavenni, javítani pedig nem tudja, mert nincs magyarországi szervizre lehetőség. 

A teljes történet


Csőtörés

Ügyfelünk ingatlanjában csőtörés miatt jelentős kár keletkezett, mind az ingóságokban, mind pedig az épületben. Mivel ügyfelünk csőtörés okozta károkra is kiterjedő lakásbiztosítással rendelkezett, megtette a biztosító felé a kárbejelentést. 

A kárfelvétel ugyan pár napon belül megtörtént, azonban kifizetés nem érkezett a biztosítótól. Ügyfelünk ekkor Társaságunk segítségét kérte. Az eljáró jogász több alkalommal levélben kereste meg a biztosítótársaságot, akik első körben az épületkárokat, majd hosszas, az összegszerűség tekintetében történő egyeztetést követően az ingóságokban esett kárt is megfizették Ügyfelünknek, legnagyobb elégedettségére. 


Kategóriák:

Tovább az Esettanulmányok oldalra

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen visszahívást!

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!



Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép