Ügyfélbeszámolók

Black Friday

Ügyfelünk karácsony közeledtével egy smart tv-vel szerette volna meglepni a családját. A Black Friday adta lehetőségeket kihasználva felkeresett egy közeli bevásárlóközpontot, ahol kedvezményes áron be is tudta szerezni az ajándékot. Mikor hazaért, kibontotta a terméket, és megdöbbenve tapasztalta, hogy a termék hibás, nem lehet bekapcsolni. Visszavitte a Vevőszolgálatra, ahol átvették a terméket, és azt ígérték Neki, hogy 5 napon belül sms-ben fogják értesíteni a kijavítás elkészültéről.

A teljes történet

Esettanulmányok

Munkaügyi defekt

Ügyfelünk nemzetközi gépjárművezetőként dolgozik, egy alkalommal az általa vezetett kamion defektet kapott, a munkáltató ennek költségét kívánta Ügyfelünk fizetéséből levonni. A munkáltató szerint Ügyfelünk padkára hajtott és ezért sérült a gumi a felnivel együtt, valamint a felfüggesztést is újra be kellett állítani. 

A teljes történet


szavatosság


A termékszavatossági igény, avagy mit tehetünk a gyártóval szemben?

2017. április 27.

Valamely termék hibás teljesítése esetén nemcsak a kereskedővel, eladóval szemben érvényesíthető a hibás teljesítésből eredő igény, hanem a gyártóval szemben is. Ez sok fogyasztó számára nem is ismert lehetőség, ezért foglaljuk össze ennek szabályait. 

Bővebben

Használt autó garancia, hogy is van ez?

2016. november 17.

A használt autók között sokszor igazi gyöngyszemet máskor botrányos ajánlatokat lehet kifogni. Nem mindegy, hogy magánszemélytől vagy kereskedőtől vesszük az autót. Mikor mire vagyunk jogosultak, ki mire vállal felelősséget. Sokszor elhangzik a mágikus garancia szó. Hogy pontosan ez mit jelent, illetve mikor mire számíthatunk, azt próbáljuk meg körbejárni jelen cikkben.

Bővebben

Akciós termékre nem vonatkozik a szavatosság?

2015. december 13.

A decemberi ünnepeket megelőzően egyre több áruház hirdet készletkisöprési akciókat, annak érdekében, hogy karácsonyra már felfrissült készlettel tudják várni a vásárlókat. Sajnos sok esetben találkozhatunk azzal, hogy az akciós termékekkel kapcsolatban panaszaink lépnek fel. Tekintsük át, hogy milyen szavatossági jogok illetnek meg bennünket akkor, amikor leértékelt terméket vásárlunk.

Bővebben

Szavatosság a használt lakóingatlan hibájáért

2015. február 6.

Újra éledezik a hazai ingatlanpiac, a használt lakóingatlanoké még inkább, mint az új építésűeké. Miután hosszas válogatást követően sikerült kiválasztani a megfelelő eladó lakást vagy házat, esetleg házrészt, senki nem szeretne kellemetlen meglepetéseket a drága szerzeményével kapcsolatban. Ilyen nem várt meglepetésekből pedig sajnos akadhat bőven! Kérdés, hogy meddig és milyen esetben kérhető számon a hiba az eladón?

Bővebben

Kinek a felelőssége

Ügyfelünk, cége nevében egy webáruházból vásárolt egy mosdókagylót. A terméket egy futárcég szállította ki.

Bővebben

Cipő-talp nélkül

Ügyfelünk tavaly Karácsonyra vásárolt egy cipőt a fiának, azonban annak pár napnyi viselést követően levált a talpa.

Bővebben

A karácsonyi vásárban is kérjük el a blokkot!

2012. november 7.

Az ünnepek közeledtével ki ne szeretne a karácsonyi vásárokban forralt bort inni, sétálgatni és nézelődni? Egyre népszerűbb, hogy helyi kézművesektől vásároljuk meg családtagjaink, szeretteink számára a karácsonyfa alá kerülő ajándékokat.

Bővebben

Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép