Ügyfélbeszámolók

Nem fizetik vissza a termék vételárát? Mit tehet?

Ügyfelünk interneten vásárolt egy televíziókészüléket. A kiszállítás napján azonban munkahelyéről  sajnos elbocsátották. A változás miatt úgy döntött, mégsem engedheti meg magának az új TV-t, így a jogszabályok szerinti 14 napos, indokolási kötelezettség nélküli elállási jogával élt. A TV-t visszaküldte, azonban hiába várta a vételár visszautalását. 

A teljes történet

Esettanulmányok

Autóvásárlás után: a rejtett hibák felszínre kerülnek

Ügyfelünk használt járművet vásárolt, melyről utólag derült ki, hogy korábban balesetetszenvedett, és számtalan rejtett hibája volt.

A teljes történet


munkajog


Lapozás: 1 2

A felhalmozódott szabadság kiszámolása

2017. augusztus 31.

Egy vagy több gyermek gondozása több éves kiesést jelenthet az édesanya számára a munka világából. A visszatérést követően gyakran merül fel a kérdés, hogy hogyan számolható ki a felhalmozódott szabadság mértéke.

Bővebben

Mikor köteles a munkáltató kártérítésre?

2017. július 10.

Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy milyen mértékben és milyen módon köteles kompenzálni a munkáltató a munkavállalót ért sérelem miatt. Most azzal az esettel foglalkozunk, hogy a törvény alapján a munkáltatót milyen kártérítési felelősség terheli a munkavállalójának okozott károkkal kapcsolatban.

Bővebben

Érvényesíthető-e a külföldi minimálbér a magyar bíróságon?

2017. április 18.

Az Európai Unió alappilléreinek egyike a munkaerő szabad áramlása a közösségen belül. A munkavállalók helyzetére, a foglalkoztatásukra irányadó jogszabályok meglehetősen eltérőek lehetnek. A munkaerő szabad áramlásának vesztesei éppúgy akadnak, mint nyertesei. A tagállamok - elsősorban is Ausztria és Németország - az elmúlt években a minimálbérre vonatkozó szabályozás révén is igyekeznek kordában tartani a gazdasági folyamatokat. De vajon hivatkozhat-e az alkalomszerűen, de rendszeresen külföldön (is) foglalkoztatott magyar munkavállaló a helyi minimálbér előírásaira, érvényesítheti-e ezen igényét a magyar vagy más tagállami bíróságon?

Bővebben

A gyermek születése után járó pótszabadság

2017. április 10.

Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk azzal, hogy kit és milyen módon illet meg a gyermek után járó pótszabadság. A mostani cikkünkben annak részletszabályait tekintjük át, hogy a születendő gyermek után, milyen pótszabadság illeti meg a szülőket, különös tekintettel az édesapát. 

Bővebben

Hogyan kell a munkáltatónak kiadnia a szabadságot?

2017. március 27.

Előző cikkünkben, melyet itt olvashatnak, a munkavállalót megillető szabadnapok számáról írtunk. Jelen cikkünkben annak részletezésével foglalkozunk, hogy a törvény alapján biztosított szabadnapokat a munkáltató és a munkavállaló hogyan oszthatja be.

Bővebben

Mi a különbség a készenlét és ügyelet között?

2017. március 3.

Jelen cikkünk célja annak bemutatása, hogy milyen szabályozás vonatkozik a készenlétben, illetve az ügyeletben dolgozó munkavállalók foglalkoztatására.

A Munka Törvénykönyve alapján a munkavállaló a beosztás szerinti napi munkaidején kívüli rendelkezésre állásra kötelezhető. Négy órát meghaladó tartamú rendelkezésre állás a társadalmi közszükségletet kielégítő szolgáltatás folyamatos biztosítása, baleset, elemi csapás, súlyos kár, az egészséget vagy a környezetet fenyegető veszély megelőzése, elhárítása, továbbá a technológia biztonságos, rendeltetésszerű alkalmazásának fenntartása érdekében rendelhető el.

Bővebben

Női esélyek III. - Szexuális zaklatás

2017. február 23.

Nincs olyan idealizált világ, ahol a munkahelyen a nemiséget meg tudnánk kerülni. De míg egyes helyeken a megkülönböztetés a nőnapra adott virág társadalmilag elfogadott, kedves gesztusában jelenik meg, máshol az a gyakorlat, hogy a férfi munkavállalók összegyűlnek egy laza kollegiális beszélgetésre, ahol aprólékosan kibeszélik valamennyi kolleganőjüket, akár azért, hogy így vágódjanak be ugyancsak férfi főnöküknél. Míg munkahelyünket megválaszthatjuk, kollegáinkat már kevésbé, ezért nem árt tudni hol az a határ, amikor a kollegák magatartása nemcsak a jóérzést, de már a jogot is sérti.

Bővebben

Garantált bérminimum – Önnek is jár?

2017. február 21.

2017 év kezdetétől jelentősen emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum összege. A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók esetében az előbbi 127 500,- Ft, az utóbbi 161 000,- Ft-ra nőtt a vonatkozó Kormányrendelet alapján. 2018-tól pedig 138 000,- Ft, illetve 180 500,- Ft szerepel jelenleg a jogszabályban. Mivel az előző évekhez képest jelentős a változás, nagyon sok munkavállaló számára egyáltalán nem mindegy, hogy melyik kategóriába tartozik. Ha Ön is minimálbéren foglalkoztatott munkavállaló, vajon tisztában van azzal, hogy melyikre jogosult?

Bővebben

Új év, új munka

2017. január 2.

Ha az újévi fogadalmaink között a munkahelyváltás is szerepel és új munkahelyen szeretnénk karrierünket folytatni, a  munkába álláshoz az alábbiak érdemes tudni:

A Munka Törvénykönyve szerint a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre, amit írásba kell foglalni. Ezt életszerűen nem a sikeres interjút követően kötjük meg, azonban mindenképpen érdemes a megállapodást írásbeli formában rögzíteni.  Amennyiben ez elmarad, 30 napig még hivatkozhat a munkavállaló a munkaviszony létrejöttének érvénytelenségére, ezt követően már a törvény nem biztosítja ezt a lehetőséget.

Bővebben

A munkavállalót megillető jogok hozzátartozó halála esetén

2016. december 15.

Kevesen vannak tisztában azzal, hogy munkavállalóként milyen jogok illetik meg abban a nehéz helyzetben, ha hozzátartozójuk hunyt el. Ennek részletiről adunk tájékoztatást ebben a cikkben.

Bővebben

Lapozás: 1 2

Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép